„Hogy nem vagyok édesszájú, mi sem bizonyítja jobban, hogy a kamra takarítása közben megtaláltam a karácsonyi aprósüteményeket és a mézeskalácsot. Úgy értem, a tavalyit” – posztoltam tavalyelőtt, október végén.
Persze ez nem azt jelenti, hogy nem eszem sütit, eszem, de nekem a süti a krémes, habos csodákat jelenti. Ezen belül is külön kategória a (francia) krémes meg a hatlapos. Azt bármikor tudok enni.
Aztán vannak még édességek, amiknek neki is állok és meg is sütöm őket, de ezek nálam nem az édesség kategóriájába, hanem a létfenntartás alapjához tartoznak. Ilyen a Rákóczi túrós, a vargabéles, a diós kelt kalács és a meggyes, illetve az almás pite. Meg a smarni.
A meggyes és az almás pite a kedvenc sütim. A meggyes pite miatt volt évekig tele a fagyasztóm meggyel, kimagozva, kiadagolva. Na meg a meggyszósz miatt, amit a leveshúshoz eszem. Ez külön felcímkézve, mert a meggyszószhoz a cigánymeggy jó, ugye, és ezek a meggyőződések feltétlenül szükségesek a zökkenőmentes felnőtt élethez.
Ugyanilyen szilárd elvek mentén készül az almás pite is. Két feltétel együttes megléte esetén beszélhetünk almás pitéről: ha a tészta vékony és omlós, az almás töltelék pedig jó vastag. Minden más esetben piteszerűségről beszélünk.
Ez itt majdnem almás pite. De csak majdnem! (fotó: Pixabay)
Az almás pite tölteléke ezen túl mindig reszelt almából áll, és nem használunk olyan jelzőket rá, hogy „krémesen puha” meg „fenségesen illatozó”, az almás pite a carbonara spagettihez meg a diós kelt kalácshoz hasonlóan tipikus szegénykaja, felesleges felemelni a mille feulle vagy a macaron szintjére.
Kapaszkodjatok meg: disznózsírral sütünk pitét!
A hagyományos almás pitéről rengeteg recept kering, még több a tökéletes almás pitéről, ráadásul tavaszig szezonja van, hiszen az ún. őszi almák tökéletesek ehhez a süteményhez.
Az én hagyományos almás pitém attól hagyományos, hogy disznózsírral készül. Ahogy régen, falun csinálták. A disznózsír azért nagyon jó a pite tésztájába, mert másnap is omlós marad, nem szárad ki, nem lesz morzsalékos. Nem nehezíti el, és nem lesz disznózsírszaga, nyugi. Érdemes kipróbálni, szerintem sokkal jobb, mint vajjal vagy margarinnal.
Fél kiló lisztet 25 deka zsírral, 3-4 ek. cukorral, egy egész tojással és egy másiknak a sárgájával, fél csomag sütőporral, egy csipet sóval összegyúrok. A tészta közepes keménységű, jól gyúrható legyen. Fél órás pihentetés után a tésztát kétfelé választom, az egyik bucit kinyújtom, belefektetem a sütőpapírral kibélelt tepsibe. A pihentetés idejére a tésztát alufóliába csomagolva tegyük a hűtőbe.
„Próbálj meg lazítani, nem győzlek tanítani!”
Ha a tészta nehezen nyújtható vagy szakad, tegyünk hozzá egy-két evőkanál tejfölt, gyúrjuk át, és próbáljuk úgy nyújtani. Semmiképpen ne disznózsírral lazítsuk, mert pont az ellenkezőjét érjük el vele: a tészta szakadni fog, kisülve pedig törik, morzsásodik.
Másfél-két kiló almát nagy lyukú reszelőn lereszelek, rácsorgatom egy fél citrom levét, szórok rá fahéjat. Ha nagyon leves az almánk, kissé ki lehet nyomkodni. Ízlés szerint cukrozzátok is (min. 3-4 evőkanál cukor).
A reszelt almát ráterítjük a tésztára, a másik bucit is kinyújtjuk, és a tetejére simítjuk. Kicsit összenyomkodjuk a szélét. Megszurkáljuk villával a tetejét, hogy a gőznek utat adjunk, és megkenjünk tojással. 180 fokon, körülbelül fél óra alatt megsül. Amikor kihűlt, megszórjuk a tetejét porcukorral.
