Az uzsonnás doboz rendkívül népszerű téma mostanában, nem telik el nap, hogy szembe ne jöjjön legalább három ilyen cikk az interneten. Persze lehet, hogy csak a Google játszik velem: nemrég készítettem egy interjút a szülés közbeni sérülésekről, utána három hétig nézhettem mindenhol aranyérkenőcs-reklámokat; az összefüggés egyértelmű.
Így már le sem tagadhatom, hogy tanévkezdés előtt alaposan és napokon keresztül tájékozódtam, hogy felépítsem a teljes, mindenre kiterjedő, és egyben abszolút gyakorlati szemszögű uzsonnásdoboz-tudástárat, amit azóta tapasztalattal is sikerült még hitelesebbé gyúrni.
De mi végre egyáltalán?
Be kell, hogy valljam, úgy indultam neki a kutakodásnak, hogy az uzsonnásdoboznak a puszta létét sem értettem. Vajon miért jó az, hogy a gyerek egész nap hurcolhat magával egy műanyag dobozt? Miért nem lehet úgy, mint régen: szendvics a szalvétába, szalvéta a nejlonzacskóba, mellé egy alma, és meg van oldva a kérdés. Tízórai után mehet a csomagolás a szemétbe, nincs doboz, nincs probléma.
A helyzet az, hogy a kor egyszerűen meghaladta ezt a szemléletet. Először is, a sima szendvics ma már nagyjából annyira trendi uzsonna, mint mondjuk Bélának nevezni a gyerekedet: semennyire. Másodszor pedig a Föld mindjárt ránk pusztul, milyen ember vagy már, ha miattad kerül az óceánba mindennap egy nejlonzacskó, szorozva a gyerekszámmal?
Lássuk be, ezek azért eléggé méltányolható érvek egy ezerszer is újrahasználható és mindenféle jóval megtölthető uzsonnásdoboz mellett. És akkor itt van még a napi öt adag zöldség-gyümölcs problémája, amire szintén jó megoldás a doboz.
Népi megfigyelésem szerint a gyerekek elsőként a zöldséget pöckölik ki a szendvicsükből, majd elcserélik a maradékot három szem mogyorókrémmel töltött gabonapehelyre, ami semmiképpen sem a minőségi táplálkozás csimborasszója, valamit tehát tenni kell, ha nem akarod, hogy kivessen magából a jó társaság.
Az uzsonnásdoboz léte mellett plusz egy pont, hogy legalább két-háromféle ételt simán belecsomagolhatunk. Akkor is, ha osztott, és akkor is, ha nem. Utóbbi esetben magunknak osztjuk, alufóliával. Elsőként természetesen egy szigorúan zöldségmentes szendvicset (vajas kiflit, vagy amin éppen él a csemete), és most jön a trükk: mellé megmosott, felszeletelt gyümölcsöt vagy zöldséget, amit így már biztosan meg fog enni a gyerek. Na jó, valószínűleg. Talán.
Jórészt azért, mert nyilván olyat csomagolunk neki, amit szeret, másrészt, mert finom, és a legtöbb gyerek megeszi, ha megfelelő formában teszik elé, csak egyedül lusták megküzdeni egy almával vagy répával. Mindjárt más, ha gerezdekre vagy csíkokra vágva lehet elmajszolni.
A szomszéd fűje mindig zöldebb
Emellett természetesen jár egy kis édesség is a dobozba, mintegy motivációnak. Nem tábla Milkára gondolunk, inkább néhány szem édes gabonapehelyre, diákcsemegére, pár szem kekszre, otthon fellelhető sütire. Erre azért van feltétlenül szükség, hogy ne a normális kajáját cserélje el ilyesmire az osztálytársaival.
Ezt egyébként nem véletlenül hajtogatom: az iskolai kajacsencselés egészen elképesztő méreteket ölt. Ez valójában teljességgel természetes, hogy úgy ne mondjam, fiziológiás, ugyanakkor, mivel semmiféle ráhatásod nincs a dologra, jobban teszed, ha nem tekinted problémának, és elereszted.
Annak ellenére, hogy a világon semmiféle biztosítékod sincs arra, hogy a gyerek azt az egészséges, jó minőségű és gondosan összeállított menüt fogja enni napközben, amit te csomagoltál neki, és nem a Csabi dermedten is jóképű virslijét, semmiképpen se dobd a gyeplőt a lovak közé, „Ej, mit érdekel engem, hogy mit eszik az Adrián, úgyis mindig neki adod a kajádat” felkiáltással. A remény hal meg utoljára. Ráadásul az osztály mégiscsak egy közösség: ha tápértékhez nem is, de renoméhoz hozzá fog jutni a gyereked a jó kaja által.
A valódi csapdák
Maradjunk tehát abban, hogy továbbra is elszántan a tőled telhető legjobb ételeket csomagolod a gyereknek. Úgy értem, az elérhető legjobb minőségűt, anélkül, hogy idiotizmusba hajlanál. A szendvicsből formázott macikafej, a főtt tojásból alkotott egérke viszont egyáltalán nem követelmény.
Tamara barátnőm a minap átküldött egy videót, amiben szuper uzsonnacsomagolós tippek voltak. Fél perc múlva vinnyogva röhögtünk, elképzeltük, ahogy reggelente zörgőszemet ragasztunk a zsemlére, mert attól biztos jobban fogja enni a gyerek, a fél kígyóuborkából meg némi fogpiszkáló és répakarikák segítségével nyuszimobilt faragunk. Mert úgy biztos elmajszol a gyerek egy fél kígyóuborkát tízóraira, mi sem természetesebb.
Maradjunk abban, hogy a gyerek attól nem fog jobban enni, hogy szeme van a párizsinak. Azt ne kérdezzétek, hogy mitől fog jobban enni, túl sok tényezős a dolog, és mindent én sem tudhatok. Azzal azért jó tisztában lenni, hogy mennyi a gyerek kapacitása, mennyi időt tölt az iskolában, és ott mennyi ételt kap. Reggelizik-e otthon, vagy már az első szünetben farkaséhes? Kap-e ebédet? Ha nem, akkor, barátom, téged nem irigyellek.
Napközis? Jár neki uzsonna? És megeszi? Mert ha nem, akkor mondd le inkább, és küldd el azt a pénzt a Greenpeace-nek, mindenki jobban jár – kivéve a közétkeztető céget –, vagy még inkább csomagolj neki belőle még egy adag kaját. Lesz aznap edzése, tesiórája, írnak dolgozatot? Mert akkor még több kaja kell.
Természetesen lehetetlen belőni, hogy mennyi étel fog pont elfogyni, én ezért általában egy kissé felülkalibrálom, és biztatom a gyereket, hogy inkább adja oda valakinek, ami megmarad, de ne dobja ki, és ne hozza haza – ahol nyilván majd én dobom ki –, mert az élelmiszer-pazarlás nem elfogadható a háromszázezer éhező gyerek országában. Nyilván egy harmincfős osztályban is mindig akad egy-egy gyerek, aki éhes.
Ennél már csak az a rosszabb, ha engedelmeskedsz a közösségi média nyomásának, és három tortillacsipszet csomagolsz neki egy evőkanál sajtszósszal meg egy marék málnával. Roppant trendi leszel ugyan, tökéletes Insta-fotó fog tanúskodni a szuperanyuságodról, csak a gyereked fogja kopogó szemmel végigülni a napot.
Az uzsonnásdoboz nem az önmegvalósításod terepe. Ha a gyerek otthon sosem eszik chia magos zabkását gránátalmával, akkor lehetőleg ne hozd rá a frászt ezzel az iskolában sem, akármilyen jól nézett is ki azon a stockfotón! Értsd meg, neki ott teljesítenie kell, nem degusztációs menüt véleményezni.
Figyelitek a minicsokitortát a gyerekeim uzsonnás dobozában? Azt biztosan megeszik.
A legjobb, ha délutánonként kikérdezed őt, hogy ízlett-e az étel, elég volt-e, mit evett egyáltalán, és kinek mit adott oda. Előbb-utóbb összeáll a kép.
Lesznek balesetek
Balesetnek nevezem például azt, amikor kiderül, hogy mégsem záródnak olyan jól a doboz osztásai, és összefolynak odabent a levek.
Az még a jobbik eset, ha legalább bent maradnak, és nem a matekkönyv szívja fel a cékladzsúzt. Ha mégis, akkor ne gondolkozz, küldd a kukába az edényt, akármennyi pénzt adtál érte. A folyós doboznál még egy kiürült jégkrémes tégely is funkcionálisabb.
Jellemző vis major még, amikor az iskolában felejtődik a doboz.
Mondjuk hétvégére, és hupsz, véletlen benne maradt a pénteki mozzarellagolyó (extra szűz olívaolajjal, koktélparadicsommal, bruschettával, mert bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá, ugyebár). Hétfő délutánra nem lesz kellemes a külseje, hogy a szagáról ne is beszéljünk. Te fogod kitakarítani, bizony.
Nem árt tehát, ha van cseredoboz. Ennek ellenére nálunk alapszabály, hogy aki nem hozza ki a konyhába a dobozát az esti mosogatógép-beindításig, az kézzel mossa el a sajátját, mint a mosómedve. Két-három alkalom után nem volt kérdés, hogy hová vezet a gyerekek első útja, amikor hazajönnek az iskolából.
Mindent egybevetve egy jól osztott és jól záródó uzsonnásdoboz roppant inspiráló tud lenni. Reggelente kiteszem őket a pultra, ott tátognak üresen, amitől pavlovilag beindul bennem az etetési reflex, mint a fiókák szélesre tárt csőrére a fecskemamában, és akkor muszáj megtömni minden jóval. Persze némi előre tervezést is igényel a dolog, de hát ennivaló mindig akad otthon. Hidd el, az iskolában sem akar mást enni a gyerek, mint ami otthon bejött neki, nem kell túlgondolni a dolgot.
