nlc.hu
Gasztro
16 milliót számláztak a vacsoráért egy étteremben

16 milliót számláztak a vacsoráért egy étteremben

Krokodilfarok-leves és sárga brekegőhal is az asztalra került. De azért akkor is...

Egy nyolc főből álló, Dubajból érkezett társaság 20 tételből álló vacsorát fogyasztott el Sanghajban egy étteremben. Mindezért 418.245 jüanos, vagyis nagyjából 16 millió forintos számlát kaptak.

A számláról készült fotó kínai közösségi oldalakon járt körbe, ám sokáig úgy tűnt, hogy hamis. Az étterem vezetője, Sun Zhaoguo azonban megerősítette, hogy valóban ennyibe került a vacsora egy VIP-vendégnek és barátainak.

„Dubajban ez semmiség” – jegyezte meg az étteremvezető.

Drága vacsora volt…

Az étterem munkatársai a sajtónak úgy nyilatkoztak, lehetetlenség, hogy ilyen árakat számoljanak fel ezekért a fogásokért. Zhaoguo viszont azt mondta, ez egy személyre szabott vacsora volt, melyhez 9 összetevőt kellett beszerezni az ország minden részéből.

A legdrágább fogás a krokodilfarok-leves volt, mely átszámítva közel 700 ezer forintba került, de fogyasztottak sárga brekegőhalat is, 650 ezerért, és kaliforniai ehető kagylót szakézselével 525 ezerért. A szervizdíj pedig 1,5 millió forintnak megfelelő összeg volt.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top