Szilveszterkor virslit eszünk. Ez annyira magától értetődik, mint egy természeti törvény, az éves átlagnál ilyenkor legalább kétszer annyit adnak el az üzletek virsliből.
De miért eszünk virslit szilveszterkor? Nos, erre pontos kultúrantropológiai gyökerű magyarázat nincs, de nekem van egy elméletem. Egyrészt összefügg a babonával, vagyis hogy szilveszterkor nem ajánlatos se madarat, sem halat enni, mert az előbbivel elszáll a szerencse, az utóbbival meg elúszik, ellenben a sertés, na, az olyan, hogy előtúrja a szerencsét. Egyél sertésvirslit, jó lesz.
Oké, tudom, a 21. században élünk, a redőnyt is a telefonunkkal húzzuk fel, a hűtő meg szól, ha kifogyott a tej, de a babonák elég makacs dolgok. Nem mintha bárki is hinne még bennük, viszont egy idő után megszokássá szelídülnek, sőt egyenesen hagyománynak kezdik őket nevezni, ami mégiscsak tiszteletre méltó dolog, ellentétben a kissé egyszerű gondolkodásra valló babonasággal.
Jó, hát ez egy lehangoló kép, de próbáltuk kifejezni, mennyi kedvünk van szilveszterkor sütni-főzni. Ennyi.
Természetesen ahhoz, hogy egy babona hagyománnyá léphessen elő, nem árt, ha egyben praktikus is. Ott van rögtön ellenpéldának Luca napja, amikor a nők a babona szerint nem dolgozhatnak, hát kösz. El bírom képzelni, milyen arcot vágna a rovatvezetőm, ha benyögném neki, hogy bocs, de tiltja a világnézetem, hogy Luca napján dolgozzam, úgyhogy ma nincs cikk. (Természetesen megérteném! – a galamblelkű rovatvezető megj.)
Tehát egy babona csak akkor marad fenn, ha beilleszthető az élet folyásába, ellenkező esetben eltűnik a történelem süllyesztőjében. A virsli ugyanakkor határozottan praktikus étel. Gyorsan kész, mindenki szereti (hajlandó megenni), és abban a fizikai és mentális állapotban, amit a szilveszter generál, nem is igazán jut eszünkbe igényesen étkezni.
Meg igényesen főzni sem. Valljuk be: a karácsonyba beleöljük az összes figyelmünket, szívünket, lelkünket, fáradságunkat, jobbnál jobb dolgokat halmozunk az asztalra – és ezzel ki is égünk egy időre gasztronómiai téren. Nekem például egyáltalán nem igényli a szervezetem, hogy egy hét elteltével elölről kezdjem a menütervezést és -megvalósítást. Meg hát a pénzt is inkább alkoholra költöm.
Na de legyünk közszolgálatian informatívak is, jöjjön, amit a virsliről tudni érdemes.
Vicces virslis kép. Na, ilyet se fogunk csinálni.
Virslinek azt a terméket lehet nevezni, amiben a hústartalom legalább 51 százalék, és ebbe nem számít bele a mechanikailag szeparált hús, ami viszont nem is lehet több 10 százaléknál. Definíció szerint a virsli: „Legfeljebb 26 mm átmérőjű, természetes vagy műbélbe töltött húspépet (prádot) tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstöletlen, füstölt vagy füst ízesítésű, homogén metszéslapú termék.”
Ebből a definícióból sok minden következik, többek közt az, hogy mivel a virsli egy főzéssel hőkezelt termék, igazából nem is kell megfőzni.
Jaj, ne már, erről meg a strand jut eszünkbe, pedig még milyen nyomorultul hosszú a tél!
Reped vagy nem reped, avagy nem csak a bejgli kísért
Attól persze még meg szoktuk főzni, pedig tényleg elég csak melegíteni. Itt lép színre ugyanaz a kérdés, ami a hurkánál és a bejglinél: reped vagy nem reped? És amíg előbbieknek (szerintem) kimondottan jól áll a repedés, a virslinek egyáltalán nem, mert vízízű lesz tőle, amellett, hogy ronda.
De hogyan tudjuk megelőzni a repedést? Először is a helyes virsliválasztással. Ha műbeleset vásárolunk, olyat kérjünk, amiben nincs szója. A szója ugyanis alaposan megduzzad főzés közben, amitől a termék megreped.
Ha juhbeles virslit veszünk, abban, a dolog jellegéből adódóan (mivel mégiscsak prémiumkategóriásnak számít) nem igazán jellemző, hogy szója lenne. Ennek ellenére időnként mégis kidurran, méghozzá a virsli belsejében, a hő hatására keletkező feszültség következtében.
Ezt úgy tudjuk elkerülni, hogy a virslit nem forró vízbe dobjuk, hanem forráspont alattiba. Mint már említettem, a virslit nem kell megfőzni, csak átmelegíteni, így ez a kíméletes módszer éppen megfelel a célnak.
Sous vide virsli
Az eladási statisztikák tanúsága szerint egyre többen vásárolnak előre csomagolt virsliket. Nagyon helyesen: amíg a pultból választott termék összetevőire csak következtetni tudunk, vagy a sorban mögöttünk állók morgolódását látszólag meg sem hallva, hosszan kérdezősködhetünk az eladótól, a csomagolt virslik feliratai fölött addig merenghetünk, ameddig akarunk, miközben senki sem kíván minket melegebb éghajlatra. Szóval, ha te is megszállott címkeböngésző vagy, és el nem mennél bevásárolni olvasószemüveg nélkül, akkor te minden bizonnyal előre csomagolt virslit szoktál venni.
Na jó, inkább abbahagyjuk!
Ezek között is van egy külön kategória: a nejlonba csomagolt virsli, amin nincs papírcímke. Tudtad, hogy ezeket a saját csomagolásukban kell megfőzni, úgy, mint egy szuvidált húst? Pedig így van, ott áll a felhasználási javaslaton. Ennek az elkészítési módnak nagy előnye, hogy a főzővízben nem oldódnak ki az ízek. Tényleg működik, ha ilyen virslit veszel, melegítsd bátran a saját csomagjában, mintha szuvidálnád. Nyugi, nem lesz nejlon ízű.
A hústartalom
Tudom, igazából az lenne a közszolgálat, ha kerek perec megmondanám, hogy melyik virsli a finom a millióféléből, amit kapni lehet. Hát, ilyet nem fogok csinálni, engem ne szidjon senki, ha más az ízlése. Jó nyom viszont, ha a hústartalomból indulunk ki. Szilveszter lévén eleve zárjuk ki a szárnyasból készült virsliket. A maradéknak pedig böngészd végig a hústartalmát, valójában 80 százalék fölött a bécsi/frankfurti/roppanós virsli már elég jó eséllyel indul a versenyben. A mustárt és a jó fajta kenyeret ne felejtsd el hozzá!
