Életem első önálló paprikás krumpliját pár nappal az után főztem meg, hogy elköltöztem otthonról. Álltunk a csoporttársammal az albérletünk konyhájában, és azon töprengtünk az éhségtől kopogó szemekkel, hogy vajon mit lehetne enni. Csütörtök volt, az otthonról hozott kaja már rég elfogyott, és bár az önbizalmunk egészséges és duzzadó volt, a konyhai készségeket tekintve már nem voltunk annyira magabiztosak. Oké, a harmadik lakótársunknál mégiscsak felkészültebbek voltunk, aki ugyanazon a napon, 19 évesen megsütötte magának élete első tükörtojását, de éreztük, hogy csak akkor röhöghetjük ki őt ezért szívből és őszintén, ha most, mi magunk, előrukkolunk valami rendes étellel.
Mi van itthon, amiből főzni lehet? Lekvár, nem. Teafű, nem. Cigi, nem. Hagyma, hát izé. Krumpli, ez lesz az!
A krumpliról tudtuk, hogy ha valamiből, abból aztán lehet ételt készíteni. Meg lehet főzni, olajban sütni, sütőbe lehet tolni héjastól, vagy valami szósszal leöntve, meg még az is rémlett, hogy abból készül a nudli is, de momentán lisztünk sem volt otthon, ne erőltessük inkább.
Húsz évvel és két gyerekkel később, a minap elém állt a lányom (11), és nekem szegezte a kérdést, hogy mikor tanítom meg főzni. Azt hiszem, nagyon ügyesen sikerült lepleznem az elégedettséggel vegyes döbbenetemet, a gyerek ugyanis eddig soha, semmi jelét nem adta, hogy bármennyire is érdekelné őt a gasztronómia, akár praktikus, hétköznapi szinten. Szóval, mikor? Hát, most. De hát, anya, nem vagyunk otthon!
Sebaj, lefektetem neked az alapokat szóban, jól figyelj, első lecke! A magyar konyha fundamentuma, alfája és ómegája a pörköltalap. Ha pörköltalapot tudsz, onnantól kezdve bajod nem lehet, mert abból előbb-utóbb étel lesz, akármi is legyen, vagy ne legyen otthon. Ha pörköltalap van, étel van.
Aztán hazamentünk, és megfőztük élete első paprikás krumpliját, mint a magyar konyha leglényegesebb ételét. Amit mindenki szeret, ami bevásárlás nélkül is összejön, pusztán az otthoni készletekből, mert krumpli meg hagyma mindig van otthon. Ami olcsó, hó végén sem elérhetetlen álom, de mégiscsak van benne hús, persze, csak ha beletesszük. Különben meg működik anélkül is. Amit mindenki a saját ízléséhez igazíthat, de a lényege mégiscsak az, hogy gyors, olcsó, finom, laktató és meleg.
A pörköltalap tankönyvileg úgy néz ki, hogy zsiradékot hevítünk, amin üvegesre dinszteljük az apróra vágott hagymát. De hát, mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik: mi legyen az a zsiradék? Az étolaj kézenfekvő, de ha van otthon, inkább zsír legyen. Disznó, liba, kacsa, minden jó, de mindegyiknek más és más az íze. A kókuszzsírt most inkább hagyjuk, a jó ízlésnek is van határa.
Paprikás krumpli kolbásszal – a receptet a Nosalty-n találod[sc_cts_position slug="roadblock020" clear="1"]
Valójában a paprikás krumplit szerintem füstöltszalonna-zsíron kell indítani. Először apróra vágjuk a szalonnát, és nagyon pici zsíron, hogy oda ne kapjon rögtön, elkezdjük kisütni a zsírját. Úgy félúton már adhatjuk is hozzá a hagymát, semmi baja nem lesz egyiknek sem, ha együtt alakulnak tovább, közepes láng fölött.
Ha már szép, áttetsző a hagyma, a szalonnapörcök meg épp ellenkezőleg, pici aranyrögökké húzódtak össze, akkor lehúzzuk a fazekat a tűzről, és adunk hozzá pirospaprikát. Na most, a fűszerpaprika szintén egy kardinális kérdés, ha jó pörköltszaftot szeretnénk. Nálunk a piacon mindig lehet kapni házit, én általában megkérem az árust, hogy bontsa ki a zacskót, úgyis csak egy gumigyűrűvel van lezárva, és beleszagolok. Ha olyan ütős paprikaillata van, hogy rögtön megcsap, akkor jók vagyunk, megveszem. Ha nem, akkor keresek tovább. Ebből következik, hogy ha jó a paprika, nem kell ész nélkül, kanálszámra beletenni az ételbe, mert egy kicsitől is lesz elég színe és íze.
Amíg a pörköltalap készül, addig okos időkihasználással megpucoljuk a krumplit, és hosszában négybe, nyolcba, akárhányba vágjuk, mérettől függően. Vagy kockába, részletkérdés. Rádobjuk a pörköltalapra, kicsit megkeverjük rajta, felöntjük vízzel, hogy szűken ellepje, sózzuk, lefedjük és közepes lángon készre főzzük. Ennyiből áll az alaprecept.
Ha van, főzhetünk bele füstölt kolbászt (félúton tesszük hozzá), vagy virslit (csak a legvégén tesszük bele), de készíthetünk bele csipetkét is (10 deka lisztet egy tojással összegyúrunk és belecsipkedjük az ételbe, majd együtt főzzük tovább.) Ha szereted, tehetsz bele egy paradicsomot, fél paprikát, gerezd fokhagymát is. Ízlés és megszokás dolga, ezek egyáltalán nem kötelező elemek.
Nyilván mindenki megfigyelte már, hogy az ételnek, ugyanúgy, mint az embereknek, lelke van. Nem lehet megúszni a törődést, még egy olyan egyszerű fogásnál sem, mint a paprikás krumpli.
Nekünk ugyanis olyan szaftra van szükségünk, ami után megnyaljuk a tíz ujjunkat, aminek az utolsó cseppjét is fehér kenyérrel töröljük ki a tányérból.
Alapkövetelmény, hogy a szaft megálljon a krumplin. Ne bevonja, hanem belediffundáljon, mintegy eggyé váljon vele. Ezt leginkább úgy lehet elérni, hogy a krumplit nemcsak hogy puhára, hanem kicsit túl is főzzük. Akkor jó, ha a villa enyhe nyomására szétesik a krumpli, így evés közben az összes szaftot felveszi. Ugyanakkor, a krumpli keményítőtartalma be is sűríti a szaftot, így mindenki jól jár. Szép lesz, selymes és tökéletes.
Csemege uborkát és friss, fehér kenyeret adunk hozzá. Utóbbi nutricionális szempontból ugyan elhagyható lenne, de az élvezeti értéket tekintve legalább olyan fontos, mint tengerparton a napsütés, mint macskában a dorombolás.
Hiányérzetünk lenne nélküle.
Láttam egyébként már embert, aki tejfölt tett a paprikás krumpliba, ez engem elborzaszt.
Te hogy eszed a paprikás krumplit?
