Gasztro

Megint lehet bandázni: paprikás krumpli és más bográcsos ételek

Paprikás krumpli, slambuc, gombás csülök - kedvenc bográcsos ételeink, ráadásul tűzgyújtási kisokost is mellékeltünk.

A bográcsozás elsősorban szabadidős, és csak másodsorban gasztronómiai tevékenység, általában akkor folyamodunk ilyesmihez, amikor nem hajt a tatár, és egy szép, hétvégi napot szeretnénk kényelmesen, jó társaságban eltölteni. Csinálni nem igazán szeretnénk semmit, mert akkor befüvesítenénk az udvart vagy felfúrnánk a polcokat a falra, amiért már öt éve rágja a fülünket a házastársunk, de azért valami alibi elfoglaltságot mégiscsak ki kell találni. Végül is nem hívhatjuk el úgy a rég nem látott barátainkat, hogy „gyertek el, és ne csináljunk semmit!”, ezzel szemben a „gyertek el és főzzünk bográcsban paprikás krumplit!” már sokkal jobban hangzik. És még a végén kaja is lesz.

Ugye, milyen vagány, hogy megint mondhatunk ilyet a barátainknak?

A bográcsozás fejben kezdődik, a menü megtervezésével, majd a bevásárlással folytatódik. Ezek nem túl érdekes dolgok, úgyhogy ugorjunk is a lényegre: tettleg a tűzgyújtással állunk neki. Itt jönnek a bajok.

Szerkesztőségi, konszenzusos meglátásunk szerint a tűzgyújtás a nyár karácsonyfatalpa.

Mindenképpen érdemes tehát arra, hogy egy technikai gyorstalpalót tartsunk ezzel kapcsolatban, mert könnyen előfordulhat, hogy ha a házasságunk nem is, de a pillanatnyi béke rámegy a dologra. Jó hír, hogy bográcsozáshoz sokkal könnyebb tüzet gyújtani, mint grillezéshez, ami tűzgyújtó folyadék nélkül szinte kivitelezhetetlen.

Legutóbbi ilyen alkalommal, amikor mégis megpróbáltuk folyadék nélkül grillszenet gyújtani, nagyjából 20 perc füstnyelés után jutottunk el odáig, hogy elkezdtük tisztelni a nem túl cizellált gondolkodású ősembereket, amiért nekik nemcsak grillbenzin, de még gyufa nélkül is ment a tűzgyújtás, majd pedig a házigazda lázasan alternatív megoldások után kezdett kutatni. Első körben egy három éve a konyhaszekrényben kuksoló ouzóra esett a választása, ha valaki tudja, hogy milyen finom long drinket lehet keverni ouzóból, ne legyen rest idekommentelni. Mi nem tudtuk, szerintünk semmilyet sem lehet, úgyhogy ment a grillszénre, sajnos azonban begyújtani sem lehet vele.

A következő próbálkozásként Géza, a házigazda elővette a felesége, Henriett körömlakklemosóját, ami állítólag fokozottan tűzveszélyes, kivéve, ha grillszénre öntik, mert akkor nem. Ez után a saját eau de toilette-jével próbálkozott, de azzal sem járt sikerrel, viszont a grillszén már olyan illatot árasztott, mint egy bordély.

Amikor a Géza, hosszas tanakodás után, előhúzta a konyhaszekrényből a Barack, 2010 feliratú üveget, azért Henriett már csak megérdeklődte, hogy komolyan gondolja-e, hogy cukorsziruppal fogja begyújtani a grillt. Válaszul Géza elég keresetlen stílusban felhívta Henriett figyelmét a helyes és aktualitásoknak megfelelő üvegcímkézésre. Különben is hagyja békén, mert ma ő főzi az ebédet.

Közben Henriett vidáman feltette főni a húslevest, elkészítette a krumplipürét, leszedte a kertben a madársalátát, a petrezselymet és a paradicsomot a salátához (öntet nem kell, ezekhez az ízekhez elég lesz az extraszűz olívaolaj, és a jó féle modenai balzsamecet), majd megtörölte a kezét, beparancsolta a gyerekeket a kocsiba, „hagyjuk apát egy kicsit rekreálódni!” felkiáltással, és elhajtott a három percre lévő benzinkútra tűzgyújtó folyadékért.

Két szerencsénk van, az egyik, hogy ez nem egy friss történet, bár még mindig élénken él bennünk és emlegeti a társaság, másrészt viszont

bogrács alá tábortüzet rakni, ehhez képest, maga a fáklyás menet.

Azt azért szögezzük le, hogy a benzinkutakon kapható hasábfákból gyakorlatilag mégis teljességgel esélytelen, de hát körömreszelővel nem lehet disznót vágni, galambokon nem lehet lovagolni – semmi baj, csak meg kell találni a megfelelő eszközt.

A tűzrakás egy organikus dolog. Szerencsére általában kint, a természetben kerül rá sor, ahol vannak fák – a kizárólag gyepet és tujákat tartalmazó „kerteket” nem nevezném természetnek, nem is termelik ki a tűzrakáshoz szükséges dolgokat. Tűzgyújtó folyadékra nincs szükség.

Tűzrakás kiskáté

Tehát, tüzet rakni úgy kell, hogy először is kijelöljük és kövekkel körbe rakjuk a helyszínt, nehogy elharapózzanak a lángok, mert akkor lesz ám futkosás meg sikoltozás. Először az összegyűrt újságpapírokat tesszük le, középre. Ha nincs, az A4-es nyomtatópapír is szuperül ég, sőt! Erre jönnek a kicsi, vékony gallyak. Ezt még tök mindegy, hogy milyen formában dobjuk a papírra, olyan kócosak, hogy mindenképpen jó lesz. Ne sajnáljuk, mehet bőven. A lényeg az oxigén és a fokozatosság: vagyis figyeljünk rá, hogy jó szellősen rakjuk a fát, és belülről kifelé mehetnek az egyre vastagabb darabok.

Mielőtt megraknánk egy csodálatos, filmbéli máglyát, pihenjünk, gyújtsuk meg a papírt és várjuk meg, amíg a gallyak, majd a kicsit vastagabb ágak is lángot kapnak és masszívan égnek, csak ez után támasszuk fölé az egyre vaskosabb darabokat.

Megint lehet bandázni: paprikás krumpli és más bográcsos ételek

Rotyog a paprikás krumpli (A szerző fotója)

Most nyugodtan nekiállhatunk az étel előkészületeinek, például megpucoljuk a krumplit, mivel meg kell várnunk, hogy a lángok csillapodjanak, a fa leégjen, viszont megbízhatóan izzon. Ebben az állapotában mehet rá a bogrács a zsírral, hagymával. Majd’ elfelejtettem, a bográcstartó háromlábat (ha ezt a megoldást választjuk) még a tűzgyújtás előtt illesszük a tűzrakóhelyre, mert utána már nem biztos, hogy sikerülni fog. A lelógó láncot biggyesszük a tetejére, annak nem kell izzania.

Most, hogy megbízható, alacsony lángon égő tüzünk van – amit innentől kezdve azért még táplálni kell, időnként óvatosan tegyünk rá egy-egy hasábot – kezdődhet is a főzés. Három egyszerű bográcsos receptet is hoztunk.

Paprikás krumpli bográcsban

Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb, ráadásul pillanatnyilag a legolcsóbb megoldás is, hacsak nem újkrumpliból főzzük a paprikás krumplit, aminek kilója most még hétszáz forint, de ez sem tart örökké.

Hozzávalók 10 főre

  • 2 nagy evőkanál disznózsír
  • 20 dkg füstölt szalonna
  • 3 nagy fej hagyma
  • 3 tk. fűszerpaprika
  • 3 kg krumpli
  • néhány paprika és paradicsom, ha van
  • 1 pár jóféle füstölt kolbász
Megint lehet bandázni: paprikás krumpli és más bográcsos ételek

Előkészületek a bográcsozáshoz (A szerző fotója)

Elkészítés

  1. Megpucoljuk a krumplit és a hagymát. Természetesen mindenki segít, nem egyedül küzdünk vele, ez a lényege a bográcsozásnak. A hagymát apróra, a krumplit hasábokra vágjuk. A szalonnát kockákra aprítjuk.
  2. Amikor jó a tűz, fölé akasztjuk a bográcsot. Beletesszük a zsírt és a szalonnát, majd kisvártatva a hagymát is, nagy fakanállal egyengetjük. Amikor a hagyma már jól néz ki, lehúzzuk a tűzről a bográcsot és rászórjuk a fűszerpaprikát, elkeverjük. Beletesszük a krumplit, felöntjük vízzel, sózzuk.
  3. Visszatesszük a tűzre, főzzük. Félúton, amit a krumpli fakanállal való megnyomása útján tudunk meg, hogy eljött, hozzátesszük a feldarabolt paradicsomot, paprikát és a karikára vágott kolbászt. Ha lehúzzuk a héját, szét fog főni, a ha nem húzzuk le a héját, sipákolni fognak a gyerekek, semmi sem jó, de nem baj, mi már rég olyan hangulatban vagyunk, hogy mindez mit sem számít.
  4. Akkor van kész, amikor a krumpli megpuhult. Adjunk hozzá savanyúságot is. A bográcsban főtt paprikás krumplit hagyományosan kanállal falatozzuk és kenyeret harapunk hozzá, utóbbit sosem értettem, a kanálnak meg az az oka, hogy általában nem találjuk a villát, lehet, nem is vittünk magunkkal az erdőbe.
Megint lehet bandázni: paprikás krumpli és más bográcsos ételek

Bográcsban készült paprikás krumpli (A szerző fotója)

Slambuc

Hagyományos pásztorétel, ami a Hajdúságból származik, de valamilyen formában az ország bármely részén rátalálunk, mivel teljességgel kézenfekvő fogás a magyar konyhában. A lényege a zsíron pirított tészta, a húst pedig csak a szalonna képviseli benne, ezért hamar kész, és igen kedvezőek a költségei is.

Hozzávalók 12 főre

  • 30 dkg szalonna
  • 3 ek. zsír
  • 1,5 kg lebbencstészta
  • 3 tk. fűszerpaprika
  • 3 db paradicsom
  • 3 db paprika
  • 1 kg krumpli
Itt a slambuc ideje

Bográcsban készült slambuc (Fotó: NOSALTY)

Elkészítés

A szalonnát apróra vágjuk és a zsírral együtt betesszük a bográcsba. Amikor a szalonna kieresztette a zsírját, rátördeljük a lebbencstésztát, de nagykockát is választhatunk, ha épp az van kéznél. Most egy konyharuhával megfogjuk a bogrács fülét és egy fakanállal kevergetve addig pirítjuk a tésztát, amíg barna-hólyagos nem lesz.

Ekkor beletesszük a fűszerpaprikát és a hagymát. Pár perc múlva a kockára vágott krumplit, a feldarabolt paprikát és paradicsomot, a sót is, majd felöntjük vízzel, hogy ellepje, megkeverjük.

Mostantól a slambucmester két percenként odapenderül a bográcshoz, és kever egyet az ételen. Az elpárolgott vizet folyamatosan pótolni kell, mindig legyen leve az ételnek. Ez is akkor van kész, amikor a krumpli megpuhult.

Gombás csülökpörkölt bográcsban

Ezt az ételt évekkel ezelőtt, egy balatoni bográcsos főzőversenyen kóstoltam és egyszerűen imádtam, ha én lettem volna a zsűri, biztos ez lett volna a győztes, pedig lelkiismeretesen végig kóstoltam a mezőnyt. Szerencsére elárulta a srác a receptet, íme:

Hozzávalók

  • 1 hátsó csülök
  • 3 ek. disznózsír
  • 2 nagy fej hagyma
  • 2 tk. fűszerpaprika
  • 1 fej fokhagyma
  • fél kg csiperkegomba (tudjátok, a champignon)
  • 3 dl vörösbor
  • só, bors, majoranna, kakukkfű
A bográcsos mindig finomabb

Csülökpörkölt bográcsban (Fotó: NOSALTY)

Elkészítés

  1. Teljesen hagyományos módon készül: a kicsontozott, lebőrözött csülköt feldaraboljuk. A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, a zsíron megdinszteljük. Rádobjuk a csülköt, addig kevergetjük, míg ki nem fehéredik, ekkor rátesszük a fűszerpaprikát is, felöntjük a borral.
  2. Most beletesszük a bográcsba a fűszereket, a sót, a megtisztított, elnyomott fokhagymát, öntünk alá egy kis vizet és főzzük, főzzük rendületlenül. Az elpárolgott folyadékot pótolni kell, időnként pedig kevergetni kell az ételt, hogy le ne égjen.
  3. Amikor már majdnem jó a csülök, beletesszük a bográcsba a megtisztított, felvágott gombát is, és azzal is főzzük legalább fél órán át.

Köret nincs, eszünk hozzá kenyeret. Otthon főzhettek hozzá krumplit.

Bográcsozni szuper dolog, vannak még hozzá tippjeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top