A pálmaolaj árának emelkedése miatt nagyon megdrágulhat a Nutella – írja a Pénzcentrum.hu. A világ legismertebb mogyorókréme már így is jóval drágább nálunk, mint sok nyugati-európai országban – például Ausztriában, Németországban vagy az Egyesült Királyságban –, de az egyik fő összetevőjének számító növényi olaj világpiaci árának várható emelkedése még tovább drágíthatja.
Azt pontosan nem tudni, hogy a Nutella hány százalékát teszi ki a pálmaolaj, annyi azonban bizonyos, hogy tetemes részét, a Hamburgi Fogyasztóvédelmi Központ számításai szerint például jó negyven százalékát. Éppen ezért aggasztó hír, hogy a termék vezető gyártójának számító Indonéziában folyamatosan lassul a termelés növekedése – miközben a kereslet tovább szárnyal – jelentette a Reuters híre alapján az MTI.
Az elemzők szerint a pálmaolaj idei tonnánkénti átlagára 2375 maláj ringgit (574,09 dollár) lesz, három százalékkal magasabb a tavalyinál. Mindeközben az indonéz pálmaolaj-szövetség előrejelzése szerint az idei indonéziai pálmaolaj-termelés 43 millió tonna lesz, alig több az egy évvel korábbi 42 millió tonnánál.
A világ pálmaolaj-felhasználását tekintve aggasztóan hat az is, hogy a második legnagyobb pálmaolaj-nagyhatalom Malajzia termelése a szakértők szerint idén csupán 20 millió tonnára emelkedik a tavalyi 19,5 millió tonnáról. Ez a két ország egyébként a világ pálmaolaj-termelésének csaknem 90 százalékát adja.