Térdig járunk a nagyböjtben, ami idén március 6-tól április 21-ig tart, akkor jön el ugyanis a húsvét. Erre a rituális, testi-lelki megtisztulási időszakra időzítette a Hulladék Munkaszövetség a Műanyagböjt című eseményét, hogy ráirányítsák a figyelmet a mindent elöntő műanyagszennyezésre. Soha jobbkor! – mondhatnánk, de valójában az év minden napján jól jön, ha éppen nem szemetelünk.
Mert hát, a szemét, az fájdalom, szemét marad. Akkor is, ha már kisdobos korunkban is felszedtünk a Zsuzsi eldobott csokis papírját az iskola folyosóján, és ma is lelkiismeretesen szelektáljuk a saját háztartási hulladékunkat. A szemét, az szemét, ahogy azt már az előbb, nagyon elmésen megjegyeztük, nem viszi el a cica, nem válik köddé, hanem – jó esetben – vagy újrahasznosítják, vagy megy a szemétlerakóba, -égetőbe, esetleg egyenesen a folyókba, onnan a tengerekbe, majd az óceánba. Aztán meg szörnyülködünk, amikor 40 kiló műanyagot találnak a bálnatetem gyomrában. Vagy épp ellenkezőleg, csak legyintünk rá: az ő baja, minek ment oda.
(Fotó: Pixabay)
A helyzet eközben az, hogy hiába tesszük gondosan a szemetesbe, vagy küldjük a szelektívbe a hulladékot, a szívünk mélyén mindig is tudtuk, hogy a műanyagnak csak egy kis részét lehet újrahasznosítani – jelenleg a világ műanyagtermelésének a 9 százaléka kap csak új esélyt. Nem lesz minden műanyagpohárból újra műanyagpohár, hanem valójában szemét lesz belőle. Akkor meg pláne, ha PS 6 jelzés van rajta, vagyis polisztirolból készült, ahogy az elviteles ételes dobozok, hungarocell tömő- és szigetelőanyagok is itt maradnak velünk a világ végéig. Nem lehet újrahasznosítani a lakossági felhasználású PVC-t és a 7 OTHER jelzésű műanyagokat sem, de ne legyenek illúzióink, az üdítős flakon PET-nek is csak egy kis részéből lesz újra palack. Viszont fény hatására aprózódnak, bekerülnek a földbe, a vizekbe és a táplálékláncba, majd vissza szépen a tányérunkra. Jó étvágyat hozzá!
A Műanyagböjt értelme tehát az, hogy megnézzük, a saját életünkben mit tudnánk változtatni, hogy kevesebb műanyagszemetet termeljünk. Első lépésként rögtön azt javasolták, hogy nézzük meg a saját szemetesünket, mit találunk benne, második lépésként pedig gondoljuk át, hogy mi az, amiről egy kis gondolkodással simán le tudnánk mondani.
Nem voltam rest, rögtön leemeltem a szelektív gyűjtőnk tetejét, amiben éppen egy hete gyűlik a hulladék, és jól áttúrtam, hogy mit találok benne. Voltak joghurtos és tejfölös poharak, felvágottas és sajtos tálcák, kevés nejlon, amiben papír zsebkendő volt, édesség csomagolás, fagyasztott élelmiszeres zacskó és egy samponos flakon. Ennyi.
Ez sem kevés, de az igazság az, hogy már több mint egy éve dolgozunk azon, hogy csak ennyi legyen. Ami viszont nem volt benne: nejlonszatyor, és nem azért, mert van egy nejlonszatyrunk, ami tele van nejlonszatyorral, hanem mert egyáltalán soha és sehol nem kérek zacskót vásárláskor. Van cekkerem ugyanis, meg kosaram, és a megfelelő pillanatban, jól artikuláltan mondom, hogy köszönöm, nem kérek zacskót.
Aztán, nem volt még a gyűjtőnkben PET palack sem. Tudom, ez legalább olyan vérre menő világnézeti vitákat szokott kiváltani, mint a vegánság/húsevés, hordozás/babakocsi, vagy Barca/Real témakör, mármint, hogy kinő-e a harmadik fülünk, vagy veseelégtelenségben fogunk-e elpusztulni nyomorultul, ha csapvizet iszunk, vagy éppen ellenkezőleg, a környezetet és a saját egészségünket óvjuk vele?
(Fotó: Pixabay)
A HuMuSz adatai szerint a magyarok átlagosan, fejenként 125 liter ásványvizet (vagy palackozott csapvizet) fogyasztanak el minden évben, ezzel összesen több mint egymilliárd-kétszázmillió PET palackkal vágjuk gyomron a Földet évente. Mondjuk, a családom ebből nagyjából nullával részesedik, nem fogok ugyanis száz forintokat fizetni a víz palackozásáért, ideszállításáért, marketingjéért, hogy ihassak egy hetek-hónapok óta ftalátos műanyagban álló valamit. Ivóvíz ugyanis a csapból is jön, literenként ötven fillérért, de ebben már a csatornadíj is benne van, és egyáltalán nincs becsomagolva semmibe, tehát hulladékot sem termel. Igen, barátom, nagyjából kétszázszoros áron veszel egy környezetszennyező terméket, ahelyett, hogy megnyitnád a csapot, és megtöltenéd a kulacsodat tiszta ivóvízzel.
Oké, aki nagyon nem hisz a csapvízben, szereltessen fel egy vízszűrőt, még annak is több értelme van, mint másfél literenként műanyagba zárni a vizet. Habár a palackozott levegő egy határozott piaci rés, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe!
A többi a bizonyítványom magyarázása lesz, mármint, hogy ha ekkora környezetvédő vagyok, miért vásárolok mégis tálcás felvágottat, tejterméket és édességet. Azért, mert másképp nem tudom megoldani, hogy rá legyen írva, mi van benne. Aki próbált már a csemegepult előtt állva, hosszasan kérdezősködni, hogy abban a sonkában hány százalék a hústartalom, és tessék mondani, milyen hús? Zsírtartalom, fehérje, kalória? – az pontosan tudja, hogy nem egészen járható út minden másnap próbára tenni az eladók és a sorban mögöttünk állók türelmét.
Maradnak tehát a csomagolt termékek, bár nem utolsósorban azért is, mert a védőgáz és a fagyasztás csodálatos dolog, ami tényleg jelentősen meghosszabbítja az élelmiszerek élettartamát, mégsem klasszikus értelemben vett tartósítószerről beszélünk.
(Fotó: Pixabay)
Ugyanez van az édességekkel is, persze, lehet kimérve is kapni kétszer annyiért, mégsem tudom, hogy ami benne van, azt meg szeretném-e etetni a gyerekeimmel. Egyelőre nincs ötletem, hogyan lehetne ezt a problematikát megoldani. Oké, tudom, le kell lassítani és sütni kell otthon húst meg sütit, de sajnos a mascarpone meg a savoiardi is műanyagban van a tiramisuhoz.
A csomagolt és fagyasztott zöldséggel meg az a helyzet, hogy így tavasz elején én már a kertben nyíló miniárvácskát is megeszem, csak friss legyen, de sajnos az nem elég, mert a szervezetnek szüksége van nagy mennyiségű növényi táplálékra. Nyáron már minden jó lesz, lehet 100 kilométeres diétát tartani, meg kihívásokat kifundálni, hogy mennyi ideig tudok csak a saját kertemből főzni (sokáig), de ez még nem az az időszak.
A csomagolóanyagok egy részének tehát jelenleg nemigen látom az alternatíváját, főleg ha az ember nap mint nap egy négytagú családot etet két kamaszgyerekkel, akik ugye a vasszöget is. Ugyanakkor alighanem mindenki életében megvannak azok a dolgok, amikről egy kis odafigyeléssel, és minimális kényelmetlenség árán le tudna mondani. Mert anélkül, sajnos, nem fog menni, csak a vesztünkbe sodródunk. Akár az elviteles ételdobozt cseréljük sajátra, akár a kenyérvásárláshoz hordunk magunkkal saját vászontáskát, egyetlen szokás megváltoztatásával egy év alatt már nagyon sokat tehetünk a Földért.
És ez azért lenne fontos, mert történetesen rajta élünk.