nlc.hu
Gasztro
Titokban vegán lett a hentes

Titokban vegán lett a hentes

A fél életét húsok között töltötte, aztán fokozatosan felhagyott az állati eredetű élelmiszerekkel. Kollégáinak nem merte elmondani.

A skót Brian Kavanagh felnőtt életének nagy részét húsok vagdosásával töltötte: csupán 16 éves volt, amikor elkezdett dolgozni a Burnside-ban működő családi hentesüzletben.

Amikor azonban 33 éves lett, és már egy Morrisons szupermarket húspultjában dolgozott, titokban vegán étrendre váltott. A kollégáinak el sem merte mondani a dolgot.

Nem mondtam el senkinek, mert attól féltem, hogy kigúnyolnak. Egy idő után már nemcsak hússzeleteket láttam magam előtt, hanem állatokat

– mondta Brian, aki nagyon rosszul érezte magát emiatt a munkahelyén, ezért felmondott.

A férfi először akkor gondolkozott el a húsmentes étrenden, amikor a felesége vegán lett. Brian és a gyerekek továbbra is ettek húst, de macerás volt többféle ételt készíteni, így idővel mind jobban kiszorult az ő táplálkozásukból is a hús. A végső lökést az állatok kizsákmányolásáról szóló Earthlings című dokumentumfilm adta neki.

Brian ma vegán hentesként dolgozik: egy húsra emlékeztető, de kizárólag növényi alapú termékeket gyártó cégnél kapott állást. Félt, hogy a múltja miatt nem veszik fel, de végül kíváncsiak voltak rá.

Az életmódváltásról azt mondja, csak boldogságot okozott neki. Sokkal egészségesebbnek érzi magát, eltűntek a pattanásai, és kitisztult az elméje is.

(BBC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top