A British Medical Journal legutóbbi számában megjelent tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe – írta a BBC alapján az MTI. Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és dohányzási szokásaikat is feljegyezték.
Szívkoszorúér-betegség 2820-nál alakult ki a vizsgált időszakban, stroke 1072 résztvevőnél, közülük 300 esetben agyvérzés következett be az oxfordi kutatók elemzése alapján. A halat is fogyasztók 13 százalékkal, a vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők.
A növényi étrendet követők azonban 20 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot. A kutatók szerint ennek a B12 vitamin alacsony szintjéhez lehet köze, de „az összefüggés bizonyításához további kutatás szükséges”. A kutatók szerint az is elképzelhető, hogy nem az étrend, hanem más életmódbeli eltérések állhatnak az összefüggés hátterében.
„Nem ok-okozati kapcsolatot vizsgált a kutatás, hanem az adatok elemzésével kapcsolatot állapított meg. Az üzenet azonban mindenki számára az lehet, hogy a jól megtervezett étrend fontos; érdemes változatosan étkezni, az élelmiszerek széles választékát fogyasztani. A húsevők étrendje nem feltétlenül változatos, lehet, hogy a szokásos hús-krumpli páros mellett alig esznek zöldségeket” – mondta Frankie Phillips, a brit dietetikusok szövetségének tagja.
A dietetikus szerint a vegán és vegetáriánus étrend jelentősen változott a vizsgálat kezdete óta eltelt évtizedekben. „Sokkal nagyobb lett a nekik kínált kényelmi ételek, vagyis a túlságosan feldolgozott élelmiszerek választéka” – mutatott rá. A túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztását korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták az egészségi állapot romlásával.