nlc.hu
Gasztro

Óriási húsgrillezést szerveznek az akadékoskodó vegán nő háza elé

Kellett neki perelnie.

Mi is megírtuk, hogy grillezés során keletkezett halszag miatt jelentette fel egy vegán nő a szomszédját, a sztori pedig erősödik.  

A 444 írja a New York Postra hivatkozva, hogy Ausztráliában több mint háromezer ember tervez sütögetni egy vegán nő, név szerint Cilla Carden háza előtt. A nő annak következtében került be a hírfolyamba, hogy beperelte a szomszédait, miután úgy vélte, hogy azok direkt az ő bosszantására grilleztek halat a saját kertjükben. „Azért rakták oda (a grillt), hogy én halat szagolhassak. Nem érzek mást, csak halszagot. Nem vagyok képes kiélvezni a kertem, mert ki sem tudok lépni” – közölte. Carden keresetét a bíróság észszerűtlenségnek minősítette, és el is utasította, ennek ellenére további jogi lépéseket fontolgat, csakhogy miközben ő magában forrong, a másik oldalon szervezik a grillpartit, mondván: nem szabad hagyni, hogy Carden tönkretegyen egy szép ausztrál hagyományt, és ideje, hogy neki is jusson egy kis disznóhús. 

Carden nonszensz feljelentéseivel már tele van a rendőrség: cigarettafüst, a betonon húzogatott műanyagszékek hangja, a visszatükröződő fények és az udvarban kosarazó gyerekek miatt is tett már feljelentést. 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top