Gasztro

7 szenzációs nő, akik az italkészítésben alkottak nagyot

Az addig oké, hogy az első serfőzők névtelen nők voltak, de utánuk is elég sok asszony alkotott maradandót a szesziparban, áldassék a nevük!

A köztudatban az italkészítést, vendéglátást férfias dolognak tartjuk, pedig a nők is alkottak egészen csodás dolgokat ezen a téren, még ha ritkán is hallunk róluk. Ha nem is feltétlenül Magyarországon, de a nemzetközi italtörténelemben számos érdekes sztorival találkozhatunk az alkoholcsempészettől a likőrgyártásig, amelyeknek nők a főszereplői. Nézzük, kik ezek az amazonok, akik a társadalmi elvárásokat túlszárnyalva, sztereotípiákat meghazudtolva boldogultak ebben a nem mindig barátságos üzletágban, és szenzációs dolgokat hoztak létre. 

Marie Brizard, 18. század, Franciaország

Marie Brizard Bordeaux-ban élt, és olyan ánizslikőrt készített, aminek még XV. Lajos király sem tudott ellenállni. De nemcsak az üst mellett volt ügyes: saját vállalkozása volt abban az időben, amikor nők még nem írhattak alá céges dokumentumokat. Ahhoz persze, hogy ezt meg tudja tenni, férjhez kellett mennie a család egyik barátjához, de ez őt egyáltalán nem zavarta, hiszen a know-how teljes mértékben az övé volt.

A frigy megkötése után bevette magát a laboratóriumába, és szinte minden fűszert kipróbált, ami Bordeaux kikötőjében beszerezhető volt. Elszántságával elérte, hogy ő lett Franciaország első likőr master blendere, 260 évvel és tíz generációval később pedig a még mindig családi tulajdonban lévő cég már számos likőrfajtával büszkélkedhet, de zászlóshajójuk változatlanul az eredeti, titkos recepttel bíró Anisette.

Fotó: Apic/Getty Images

Helen Cumming, 1820-as évek, Skócia

A whiskyszakértőknek talán ismerős a neve, de rajtuk kívül keveseknek mondhat bármit, pedig nagyon érdekes a sztorija. Férjével, John Cumminggal ő hozta létre a híres Cardhu whiskylepárlót a 19. század elején. Helen felelt a whiskygyártásért, a csomagolt nedűt pedig farmházuk ablakán keresztül árulta az arra járóknak.

Amikor rendőröket látott közeledni, villámgyorsan összelisztezte magát, és azt mondta, hogy kenyeret süt épp, onnan az erős élesztőszag a környéken. Gyakran kínálta az ellenőröket teával, sütivel, hogy feltartsa őket, a környékbeli lepárlókat pedig egy zászló felhúzásával figyelmeztette a váratlan ellenőrzésekre. Örökségét szintén egy nőre, a menyére hagyta. A skót whiskyiparág egyik alapítóját ünnepelhetjük benne.

Fotó: Wikipedia

Ada Coleman, 1910-es évek, London

Ada a Savoy London American Bar bartendere, majd vezető headbartendere volt 1903 és 1926 között, ami több szempontból is igazán elismerendő teljesítmény. Egyrészt ebben a korszakban az általános felfogás szerint tisztességes nők nem kerültek alkohol közelébe, másrészt kizárólag férfiakat menedzselt. 

Huszonnégy éves korában kezdett bárban dolgozni, és négy évvel később már ő volt a főnök ebben a meglehetősen maszkulin környezetben. Leghíresebb itala a Hanky Panky, amit minden Londonban megforduló filmcsillag, celeb, politikus és megagazdag legalább egyszer megkóstolt. Állítólag ő volt a trénere Harry Cradocknak is, akinek a történelmi jelentőségű Savoy Cocktailbookot köszönhetjük.

Ada Coleman 1920 körül (Fotó: Wikipedia)

Rita Taketsuru, 1920-as évek, Japán

Rita Skóciában született mint Jessie Roberta Cowan, egy orvoscsalád legidősebb gyermekeként. Öccse szintén orvoslást tanult a glasgow-i egyetemen, és ő mutatta be neki a japán Masetaka Taketsurut, aki kémiát és whiskylepárlást tanulni ment Skóciába.

Házasságkötésük után Japánba költöztek. Taketsuru szakértelmének köszönhetően ismerhette meg a világ többek között a Nikka whiskyt, amely a 2000-es évek eleje óta a világ legjobb scotch típusú itala. Ritára gyakran úgy utalnak, mint a japán whisky anyjára, aki elkötelezetten támogatta férjét az iparág naggyá tételében.

Masetaka és Rita Taketsuru

Lorena Vasquez, az 1990-es évektől napjainkig, Nicaragua/Guatemala

Lorena a Zacapa rum master blendere, azaz mindenható keverőmestere. Ő volt az első nő a világon, aki ezt a címet birtokolta, és nem véletlenül. Nicaraguában született citromtermesztő család sarjaként, és már gyerekkorában kitűnt kivételes illatoló képességével. Az egyetemen gyógyszerkémiát tanult, és állítása szerint mindig is érdekelte az ízek és illatok tudománya.

28 évesen kezdett a rumdesztillálóban dolgozni. Kifinomult stílusa és harmóniakeresése a cég összes termékén érződik. Az ő ötlete volt például, hogy 2300 méter magasan építsenek érlelő raktárházat, amit azóta is úgy hívnak, hogy ház a felhők között.

Lorena Vasquez és Orlando Marzo világbajnok bartender a 2018-as berlini nemzetközi versenyen (Fotó: Sebastian Reuter/Getty Images)

Jassil Villaneuve Quintana, a 2000-es évektől napjainkig, Dominikai Köztársaság

Huszonnyolc évesen a világ legfiatalabb rum master blendere, és ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Mármint nem mint a legfiatalabb női rummester, hanem mint a legfiatalabb az egész világon. Ő egyébként a Brugal rum vezető desztillálója, igaz, ez a családjában így megy már négy generáció óta.

A 126 éve működtetett desztilláló komoly tradíciókat őriz, és eziránt Jassil is elkötelezett. A fiatal párlatkészítő generáció igazi példaképe mostanság.

Fotó: Brugal USA Facebook

Audrey Sanders, 1996-tól napjainkig, New York

2005 óta a méltán híres Pegu Club tulajdonosa, Dale DeGroff tanítványa, és a kétezres évek koktélforradalmának egyik elindítója. Egyrészt rengeteget dolgozott ezen a bárjában – nem átallott például paradicsomot sütni a Bloody Marybe, más koktélba pedig ananászt grillezni –, másrészt számos előadást is tartott olyan szakmai rendezvényeken, ahol szó szerint itták a szavait a fiatal bartenderek.

Audrey igazi vezető alkat, okos, merész és folyton pörög. Mindig van egy újabb előadás, konzultáció vagy projekt a tarsolyában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top