Gasztro

Palvin Barbi elárulta, mi szerelme kedvenc magyar étele

A modell beszélt arról is, hogy egy ideje már együtt él Dylan Sprouse-zal New Yorkban.

„A kezdetektől fogva működött a kémia közöttünk, és nagyon egy hullámhosszon voltunk, így éreztem, hogy ebből lehet valami komoly is” – idézi a Bors Palvin Barbarát, aki elmondása szerint több hónapnyi beszélgetés és találkozás után döntött úgy, hogy összeköltözik a párjával. „Már egy ideje terveztem New Yorkba költözni, emiatt is jutottam arra a döntésre, hogy ha már úgyis kint leszek, miért ne bútoroznánk össze.

A modell nem titkolja, hogy a békés együttélés kedvéért nekik is egyezséget kellett kötniük néhány dologban. „A kezdet néha nehéz tud lenni, de Dylannel nem nagyon volt konfliktusunk. Megtanultuk elfogadni és kezelni egymás szokásait” – mondja, majd hozzáteszi, közös otthonukban az lett a szabály, hogy Barbi főz, Dylan pedig mosogat.

A Victoria’s Secret magyar angyala, aki arról álmodozik, hogy egyszer a francia Vogue címlapján is szerepel majd, elárulta, most mindennél boldogabb, és a jövőben is hozza magával a párját Magyarországra. „Mindig meglátogatjuk a családot, jókat főzünk együtt, sokat pihenünk, és kirándulunk. Meglepő módon Dylan kedvenc magyar étele a zsíros kenyér hagymával.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top