nlc.hu
Gasztro

A túlsúlyos Géza még csak 17 éves, de 294 kilót nyom

Géza még csak 17 éves, de már 294 kiló – ő Magyarország legtúlsúlyosabb embere

A túlsúlyos Géza még csak 17 éves, de 294 kilót nyom úgy, hogy az utóbbi időben 20 kilótól szabadult meg.

A túlsúlyos Rácz Géza Prader Willi szindrómában szenved, aminek következtében az agya nem képes jelezni a jóllakottság érzését. Ezáltal bármennyit eszik, folyamatosan késztetést érez az étkezésre. A 17 éves fiú jelenleg 294 kilót nyom, célja, hogy lefogyjon, és elérje 130 kilós álomsúlyát, hogy az orvosok el tudják távolítani róla a további felesleget. Történetét a borsonline írta meg.

Géza a Prader Willi szindróma miatt túlsúlyos

Sosem tud jóllakni a túlsúlyos Géza. Fotó: Borsonline facebook videó

A túlsúlyos kamasz többször is öngyilkos akart lenni, végül megkeresztelkedett – elmondása szerint az istenhit segített neki. Az első problémák Géza öt éves korában jelentkeztek, ekkor derült ki, hogy a szervezete nem képes megfelelően feldolgozni a bevitt tápanyagot. Négy évvel később már meghaladta a 140 kilogrammot. A Prader Willi szindróma mellett szívelégtelenségben is szenved. Állítása szerint egy női hang biztatja az evésre.

A fiú a betegsége miatt az iskolát sem tudta rendesen elvégezni. Egyelőre hét osztály sikerült teljesítenie, ám álma, hogy egy nap szakmát szerezzen. Gézának a táplálkozás mellett az öltözködés is gondot jelent. Két-három havonta elhasználódik a cipője, miközben a 12 XL-es pólói biztosítása is komoly anyagik megterhelést jelent a családnak – írja lap.

A vele készült riportban további részleteket árul el helyzetéről:

További híreink a túlsúly problémájáról

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése