5 legjobb csirkemell recept 20 perc alatt

Bodrogi Eszter | 2020. Július 09.
Nehéz a csirkemellnél jobb alapanyagot vásárolnunk, ha gyorsan kell összedobni valami vacsorát, ha válogatós gyerekeink vannak, vagy szeretnénk leadni pár kilót.

Ha pedig ezt a hármat egyszerre csináljuk, akkor azon kapjuk magunkat, hogy a hét több napján is csirkemellet vásárolunk, mert csak így kerülhetjük el, hogy egyszerre többfélét kelljen főznünk. Mutatunk 5 gyors, finom, és egyszerű receptet, amit garantáltan szeretni fog az egész család. 
A csirkemell szinte mindenre jó, egyedül arra kell odafigyelni, hogy ne szárítsuk ki sütés közben, éppen ezért nagyon illik hozzá minden szaftos, krémes, salátás ötlet. Ha tehetjük, figyeljünk oda a hús minőségére is!

Zöld fűszeres palacsinta (Fotó: Pixabay)

Zöld fűszeres palacsinta csirkemellel töltve

Hozzávalók:

A palacsintához a tojásokat felverjük, majd hozzáadjuk a lisztet. Apránként a tejjel és a szódavízzel is felöntjük, közben folyamatosan keverjük, hogy ne legyen csomós. Apróra vágjuk a fűszereket és a sóval együtt a masszához keverjük., csipet sóval ízesítjük, végül belecsurgatunk két kanálnyi étolajat.
Forró, vékonyan olajozott serpenyőben mindkét oldalát pirosra sütjük.
Ugyanebben a serpenyőben megsütjük a falatnyi darabokra vágott csirkemellet is, amit kevés rozmaringgal, sóval és borssal fűszerezünk.
Tálalásnál szétosztjuk a palacsintákba a csirkemellet, a rukkolát, a paradicsomot és fetát, majd feltekerjük a palacsintát.

Pesztós csirke (Fotó: Pixabay)

Csirkemell házi vöröspesztóval

Hozzávalók:

Az aszalt paradicsomot az olajjal együtt a turmixgépbe borítjuk, vagy ha az nincs, akkor egy mély tálban botmixerrel pépesítjük. Beleszórjuk a diót, az elmorzsolt fetát, beleöntjük a vörösbor ecetet, a zúzott fokhagymát és a sót, majd az egészet leturmixoljuk. A csirkemell filét vízszintesen kettévágjuk, majd megkenjük a pesztóval. Sütőpapír közé tesszük, így nem ég majd le a sajt a serpenyőben, és oldalanként 6-6 percig sütjük maximum közepes lángon.

Koronázási csirke szendvicsben (Fotó: Pixabay)

Koronázási csirkeszendvics

Ezt a csirkesalátát II. Erzsébet koronázási ünnepségére készítették először, 1953-ban, népszerűsége azóta is töretlen. Az eredeti recepthez mangó chutney-t használnak friss mangó helyett, de ez tökéletesen helyettesíthető értett mangó, méz, újhagyma és leheletnyi fokhagyma keverékével.
Ehhez a csirkesalátához a legjobb a húslevesben főtt, vagy maradék grillcsirkéről leszedegetett hús, de ha ez nincs, akkor a hirtelen megsütött csirkemellfilé felkockázva és lehűtve is megteszi.

Hozzávalók:

A csirkemellet felkockázzuk. Összekeverjük a majonézt, a mangót, a mézet, az újhagymát, a zúzott fokhagymát, a curryt, a zöldcitrom reszelt héját és levét, majd sózzuk, borsozzuk, végül összeforgatjuk a csirkével. Kenyérszeletek és friss salátalevelek közé töltjük.

A csirke mindig finom gombával és tejszínnel (Fotó: Pixabay)

Tejszínes, csirkés, gombás tészta

Bármilyen főtt tésztával elkészíthető, a pennétől kezdve a spagettiig, de a legfinomabb a képen is szereplő linguine-vel lesz. Ez a tésztaféle egy kicsit szélesebb és laposabb, mint a spagetti.

Hozzávalók:

A tésztát sós, lobogó vízben kifőzzük. Közben a csirkemellet és a gombát egyformán apró kockákra vágjuk, és megpirítjuk a vaj és az olívaolaj keverékén. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, majd felöntjük a tejszínnel. Kaprival, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük, végül belekeverjük a kifőtt és lecsepegtetett tésztát. A tetejére parmezánt szórunk.

Burrito csirkével (Fotó: Pixabay)

Csirke burrito

A burritóban az a legjobb, hogy a csirkemellen kívül azt teszünk bele, amit csak akarunk. Ha diétázunk, akkor csak salátát, ha pedig nagyin éhesek vagyunk, akkor még főtt babot, összetört avokádót, sőt, főtt rizst is.

Hozzávalók:

A csirkét apró kockákra vágjuk, majd az olajon megpirítjuk. Mozsárban megtört római köménnyel, koriandermaggal és füstölt paprikával, sóval és borssal fűszerezzük.
A paradicsomot felkockázzuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a koriander zöldjét, a lime levét, sót és borsot, majd összekeverjük. A buritokat fél perc alatt felforrósítjuk a sütőben, majd megtöltjük a salátával, csirkével, és paradicsom salsával, végül feltekerjük.

Még több csirke recept:

Exit mobile version