Amikor Stellan Johansson 10 kiló kivit kapott testvérétől karácsonyra, még fogalma sem volt róla, mit is kezdjen vele. Aztán jött a rendhagyó ötlet: pizzafeltétet fog belőle készíteni. Barátja, a norvég Bjørn mindig banánalapú ételekkel kísérletezett előszeretettel (igaz, csak gondolatban), innen jött, hogy talán a kivi is felhasználható pizzafeltétnek.
Stellan pizzája elég megosztóvá sikeredett, sokan akadtak ki az olvadt sajtba ragadt kividarabok miatt (ami furcsa, tekintve, hogy az ananászt simán elfogadhatónak gondolják sokan). Szegény férfi akkor még nem sejtette, hogy a pizza olyan negatív következményekhez vezet majd, mint házasságának felbomlása.
„Január elején készítettem el a pizzát, és azóta megváltozott minden. A világot bezárták, én pedig elváltam. A kivis pizza hozzájárult a válásomhoz” – mondta el a férfi.
A feleség állítólag azt mondta, hülye ötlet az egész, és egyre mérgesebb lett, ahogy a pizza a címlapokra került. Hab a tortán vagy kivi a pizzán, hogy Stellan fenyegető üzeneteket is kapott az étele miatt, egyesek a halálát kívánták amiért tönkretette az olasz kulináris kultúrát. Stellan a negatív kommenteket azért nem vette annyira a szívére, nem úgy, mint felesége döntését.
Egyébként a kivis pizzát egy dán étterem is jegyzi, ahogy azt már év elején megírtuk.