Gasztro

Kigyógyult a koronavírusból, mégsem érez ízeket és illatokat a brazil séf

Dudu Mesquitának a karrierjébe kerülhet, hogy elkapta a koronavírust.
Öt hete nem érez se ízeket, se illatokat a brazil séf.

Pedig a séfnek, aki egyike a 4,7 millió brazilnak, aki a járvány kitörése óta átesett a koronavírus-fertőzésen, még csak nem is voltak súlyos tünetei: a betegség nála enyhe lefolyású volt. És mégis; öt hete küzd a Covid-19 egyik mellékhatásával, azzal, hogy elvesztette az íz- és szagérzékelését, ami igencsak komoly problémát okoz neki a munkában.

A 45 éves férfi helyzetét tovább nehezíti, hogy még az orvosai sem tudták pontosan megmondani, mikor fog újra ízeket érezni, vagy, hogy mikor tér vissza a szaglása – írja a Washington Post cikke alapján a 24.hu. A cikkből kiderül, hogy nem Dudu Mesquita az egyetlen olyan brazil, akinek a megélhetése és a karrierje is veszélybe került a koronavírus miatt: a lap ír egy triatlonistáról, aki a betegség miatt annyira legyengült, hogy a jövőben talán már sosem versenyezhet, és egy olyan nőről, aki korábban énekelt, de a betegsége óta gondjai vannak a hangképzéssel.

Ami az íz- és szagérzékelést illeti, az orvosok úgy vélik, nagy általánosságban 4-5 hét után javulnia ennek a tünetnek is. Ennek azonban némiképp ellentmond az első hivatalos brazil beteg beszámolója, akit február 18-án nyilvánítottak gyógyultnak, ehhez képest azóta sem tért vissza a szagló- és ízlelőképessége.

Olvass még többet a koronavírus mellékhatásairól: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top