Gasztro

4 éves börtönbüntetést kapott az olasz nő, mert mérgezte a kolléganőjét

Mariangela Cerrato 9 hónapig kevert a kollegina kávéjába egy kimerültséget, fáradtságot és szédülést okozó gyógyszert. De lebukott.

Mariangela Cerrato egy biztosítási cégnél dolgozott, ahol azt pletykálták, hogy leépítések jönnek. A Telex.hu a Sky News-ra hivatkozva írja, hogy a nő azzal akarta bebiztosítani állását, hogy a hasonló poszton dolgozó kolléganőjének a teljesítményét lassú és szándékos mérgezéssel lerontja. Ehhez egy benzodiazepin hatóanyagú gyógyszert használt, amit napi rendszerességgel csempészett bele kolléganője kapucsínójába. A szer hatott is, a munkatársa lelassult, sőt egyszer az autójával egy fának is nekihajtott.

Miután az orvosi vizsgálatok semmi rendellenességet nem mutattak ki nála, és ha otthon volt, nem voltak panaszai, kezdett a kávéra gyanakodni. Végül gyanús lett neki, hogy Mariangela folyton kávézni hívja, és egyik alkalommal nem itta ki teljesen a csészéjét, így mintát tudtak venni az italból, amiben nagy koncentrációban volt jelen a benzodiazepin. Ezután a rendőrség is megfigyelte a nőt, és sikerült lefilmezniük, ahogy Cerrato port szór az italba.

A történet csattanója, hogy később kiderült, hogy a cégnél nem is terveztek leépítéseket.

Munkahelyi kérdések: 

Pirulák, poríthatóak / Fotó: Unsplash

Pirulák, poríthatóak / Fotó: Unsplash

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése