nlc.hu
Gasztro
Karácsonyi puncs recept

Tudod, milyen az igazi, téli puncs? Eláruljuk!

A puncsban az a jó, hogy a fűszerektől olyan érzésünk támad, mintha magát a karácsonyt gurítanánk le épp a torkunkon.

Bár nem buzdítunk most senkit arra, hogy nagy vendégséget szervezzen, de tény, hogy a puncsot, ezt a forró, fűszeres, alkoholos italt sok emberrel a legjobb elfogyasztani a hagyományok szerint. Az idei karácsony kicsit más lesz, mint eddig, szűk körben ünnepelünk, de elkeseredni nem kell, lehet puncsot inni reggel és este négyesben is az ünnepek alatt!

A puncs eredete

A puncs indiai eredetű forró, alkoholos ital, melynek a nevét egy félreértés adta, köze sincs ahhoz a rózsaszín fagyihoz vagy épp sütihez, amihez mi hozzászoktunk. A név ugyanis eredetileg a hindu „pancha”, illetve a szanszkrit „pantcha” szó volt, ami ötöt jelent, egyszerűen azért hívták így, mert ez az ital öt összetevőből állt: arrakból, konyakból, vízből, cukorból és narancsléből.

Az igazi, angol puncs

Felmelegíti a szívet és lelket az angol puncs, melynek az alapját a dark rum adja, ahogy elegyedik a vörösborral és teával.

Hozzávalók:

  • 4 dl dark rum
  • 4 dl sötét rum
  • 4 dl száraz vörösbor
  • 5 dl erős tea
  • 25 dkg cukor
  • 1 narancs leve
  • 1 citrom leve
Karácsonykor puncsot kell inni

A karácsonyi puncs biztos sikert arat (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

Tegyük fel közepes lángon egy lábasban a bort, teát, citrom- és narancslevet, és  forrás nélkül hevítjük jó 10 percig. Egy nagy hőálló üvegtálba öntsük át, miután átforrósodott. A cukrot keverjük ki egy külön tálban a rummal, és így rakjuk hozzá a borhoz a rumos elegyet. Ennyire egyszerű, már tálalhatjuk is fehérboros poharakban vagy akár bögrékben. Díszíthetjük narancskarikákkal.

Alkoholmentes almapuncs

A gyerekek se maradjanak ki a puncsból, mert úgyis meg akarják kóstolni, ha már meglátják az asztalon, ezért készültünk nekik is egy almapunccsal alkoholmentesen.

Hozzávalók:

  • 1 liter almalé
  • 100 gramm cukor
  • 2 rúd fahéj
  • 8 db egész szegfűszeg
  • 1 teáskanál szerecsendió
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 citrom reszelt héja
Készíts puncsot karácsonykor

Az alkoholmentes puncsot imádják a gyerekek (Kép: Getty Images)

Elkészítése:

Egy lábasban összeöntjük a hozzávalókat, és közepes lángon forrásig hevítjük, hagyjuk rotyogni pár percig, hogy alaposan kihozza a fűszerek ízét a főzés. Amikor kész, nem felejtjük el leszűrni, mielőtt bögrében a gyerekek kezébe adnánk, mert nagyon fel lesznek háborodva, ha ráharapnak az egész szegfűszegre vagy fahéjra.

Az orosz rénszarvas koktél

Az igazán bátrak karácsonykor a moszkvai rénszarvaskoktélt szürcsölgetik a karácsonyfa körül! Ehhez a koktélmixerben jól össze kell rázni jeget és friss mentát, hozzákeverni 0,5 dl vodkát, 1 lime levét és 2 dl gyömbérsört. Az ínyencek zúzott cukorkával és nyalókával tálalják ezt az ütős karácsonyi koktélt.

Mit sütsz karácsonyra?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top