nlc.hu
Gasztro

Melyik krumpli mire jó?

A krumpli igazi jolly joker a konyhában, de tudod, hányféle létezik?

Spoiler: meglepően sok, még úgy is, hogy az édesburgonyaféléket kihagyjuk a buliból. Jöjjön a krumplikisokos!

Kezdeném egy személyes történettel: amikor már pár éve gyakorló háziasszony voltam, úgy gondoltam, itt az ideje kipróbálni azt a sárga, láthatóan vékony héjú krumplit (ma már tudom: Agatát), amivel már egy ideje szemeztem a zöldségesnél. A hétvégi ebédhez aztán pestós krumplipürét akartam villantani belőle, ám finoman szólva nem úgy sikerült az étel, ahogy reméltem. Hiába tettem hozzá vajat és tejszínt, a megszokott, habos állagú köret helyett egy sárgászöld, nyúlós massza került a tányérra. Akkor véstem az eszembe örökre, hogy krumpli és krumpli között hatalmas különbség lehet, és pürét nemcsak újkrumpliból nem érdemes készíteni, hanem olyan krumplifajtákból sem, melyeknek viszonylag alacsony a keményítőtartalma. Azokból ugyanis az eredmény csak egy kiábrándító, gumiszerűen nyúlós szörnyűség lesz.

De ha már itt tartunk:

hányféle krumpli létezik és melyiket mire érdemes használni?

A rövid válasz az, hogy meglepően sok, de szerencsére a három csoport valamelyikébe besorolható az összes. A csoportosítás alapja pedig a fajták keményítőtartalma. Ami a dolgunkat nehezíti, hogy mindegyik csoportban találhatóak rózsaszín és sárgás héjú fajták is, ezért aztán jobb, ha nagyjából tisztában vagyunk a gyakoribb típusok – mint például a rózsaburgonya, a kifliburgonya vagy az Agata – elnevezésével, és azzal, mit érdemes kezdeni velük.

Különféle burgonyafajták bemutatója a 83. Nemzetközi Zöld Héten, Berlinben. (Fotó: Getty Images)

Különféle burgonyafajták bemutatója a 83. Nemzetközi Zöld Héten, Berlinben (Fotó: Getty Images)

Hála az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács munkásságának, az egyes fajták besorolása az alábbi módon történik:

A típus – ide tartoznak a salátának való, nem szétfővő burgonyafajták. Salátán kívül tepsis és rakott krumplit érdemes ezekből készíteni, ha azt akarjuk, hogy az étel nemcsak finom, hanem mutatós is legyen. Ezeknél a típusoknál ugyanis a szeletek szépen egyben maradnak.

Fajták: Kifliburgonya, Agata, Cherie

B típus – főzni való, nem szétfővő fajták. Leveshez, főzelékhez, salátákhoz, püréhez és ragukhoz is jó, eléggé univerzális fajták. Ebbe a csoportba tartozik egyébként a legtöbb itthon kapható típus.

Fajták: Rózsaburgonya, Amorosa, Asterix, Hópehely, Impala, Desirée, kondor, Laura, Marabel, Agria, Pannónia, Red Scarlett

C típus – sütni való, enyhén szétfővő burgonyák. Ezek kiválóak sütéshez, lángos, szilvás gombóc, tócsni és egyéb burgonyás tészták készítéséhez, de finom a püré és a héjában sült krumpli is belőlük.

Fajták: Kánkán, Karlena, Solara, Lady Rosetta, Rioja, Tomensa

Magára valamit is adó zöldséges meg tudja mondani, hogy milyen típus az, ami nála kapható, de segítségképpen idetesszük nektek a Burgonya Szövetség krumplitablóját is:

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács krumplikisokosa.

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács krumplikisokosa

Isteni krumplis recepteket is hoztunk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top