nlc.hu
Gasztro
A virsli decemberben a legnépszerűbb

Decemberben vesszük a legtöbb virslit 

A járvány miatt azonban az eladás mértéke várhatóan idén csökkenni fog.
Decemberben vesszük a legtöbb virslit 

Némileg lassult a koronavírus-járvány miatt a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet erősödése; az év végén egyébként hagyományosan az időarányosnál 20-25 százalékkal többet vásárol a lakosság ebből a termékből – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke az MTI-vel.

Éder Tamás elmondta: továbbra is a virsli a legnépszerűbb húskészítmény-kategória a fogyasztók körében. A húskészítmények forgalmából mintegy 20 százalékkal részesednek a különféle virslik és a kategória éves forgalma 30-35 ezer tonna körül mozog.

A fogyasztók egyre inkább az előrecsomagolt termékeket, vagyis az önkiszolgáló pultokon hozzáférhető virsliket vásárolják. Ezen termékek népszerűségét erősítette a pandémia miatt fokozódó fogyasztói óvatosság is. Mindennek eredményeként az előrecsomagolt virslik részesedése 80 százalék körül alakul – tette hozzá.

Az elnök kiemelte, hogy a húskészítményeket előállító magyarországi vállalkozások – beleértve a baromfihúskészítmények gyártóit – éves árbevétele 200 milliárd forint körüli. Az előzetes adatok alapján azt vetítik előre, hogy ezen vállalkozások termelésének volumenindexe 10 százalék körüli visszaesést mutat majd az előző évhez képest. Ennek hátterében nagyrészt a pandémia áll, hiszen a vendéglátóipar leállása és a közétkeztetés beszűkülése érdemben csökkenő keresletet eredményezett a belföldi és az export piacokon egyaránt.

Emellett az ágazatnak nehézséget okoz az afrikai sertéspestis (asp) terjedése is.

Éder Tamás megjegyezte, hogy az idén az első fél évben még az áremelkedés jellemezte a húskészítmények, így a virslik piacát is, mivel az élősertések ára ebben az időszakban a világpiaci folyamatok miatt Magyarországon is magas volt. Ugyanakkor a második fél évben már leállt az áremelkedés és stabilizálódtak a készítmények árai, így a virsliké is.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top