nlc.hu
Család

Magyar család angliai kálváriája

Repülőgéptilalom: egy londoni hotelben rekedt egy magyar család

A Farkas család mindössze 3 bőrönddel ragadt Nagy-Britanniában. A Külügyminisztériumhoz és több konzulátushoz is fordultak, de egyelőre nem kaptak segítséget.
London

Épp költözés közben volt a magyar család, az ingóságaikkal már elindult a teherautó, amikor a hét elején bejelentették, az új vírusmutáció miatt a legtöbb ország, így Magyarország sem fogad repülőt Nagy-Britanniából – számolt be az RTL Híradó.

„December 20-án jött a költöztetőautó, 21-én adtam vissza a kulcsokat az ingatlanügynökségnek, 22-én bejelentették, hogy nem lehet most már menni Magyarországra. Azóta egy hotelszobában élünk. Gyakorlatilag most úgy ragadtunk itt, hogy minden ingóságunk egy teherautón vesztegel valahol. Egy fillér jövedelem nélkül vagyunk, bent ragadva egy olyan országban, amely nem arról híres, hogy olcsó” – mondta el a kétgyermekes Farkas Csaba, aki több konzulátustól és a Külügyminisztériumtól is kért segítséget, de nem kapott.

Közben Franciaország felé újból megindult a forgalom, de csak negatív koronavírus-teszttel lehet belépni az országba.

Az RTL Híradó megkereste az ügyben a Külügyminisztériumot, ahol azt közölték: felvették a kapcsolatot a Nagy-Britanniában rekedt magyar családdal és tájékoztatták őket a francia határnyitásról és az átkelés feltételeiről.

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/AP/Pool/Dominic Lipinski 

A legfrissebb koronavírushírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top