nlc.hu
Gasztro

Melitta Bentz, a kávéfilter feltalálója

Férje és fiai voltak az első alkalmazottai Melitta Bentznek, a kávéfilter feltalálójának

Melitta Bentz több mint 100 évvel ezelőtt a családja segítségével vágott bele találmánya, a kávéfilter gyártásába. Cége túlélt két világháborút és a mai napig is létezik.

Az 1873-ban született Melitta Bentz imádta a kávét, ám a kávéscsészében leülepedő, illetve a kávéskanna oldalára tapadó zaccot már annál kevésbé. Bár vászonzacskó-szűrők már az ő korában is léteztek, ezek tisztítása is meglehetősen körülményes volt. A drezdai háziasszony épp ezért praktikusabb megoldás keresésébe kezdett. Saját konyhájában kísérletezett és többféle módszerrel is kudarcot vallott, mígnem egy nap kivett az egyik fia iskolai füzetéből egy itatóspapírt, tölcsér formára tekerte, majd egy régi fémedény tetejébe tette, melyet szögekkel kilyukasztott. A papírtölcsérbe őrölt kávét tett, majd leöntötte forró vízzel. Ezzel pedig megszületett a kávéfilter.

Melitta Bentz

Melitta Bentz (Fotó: Wikimedia Commons)

1908 júniusában a berlini császári szabadalmi hivatal megadta Bentznek a szabadalmat a papírszűrőhöz, majd az asszony rövidesen vállalkozást alapított M.Bentz néven. A cég első alkalmazottai a férje, Hugo, valamint fiaik, Horst és Willy voltak, a kávéfiltereket ők maguk gyártották, a székhely pedig a család ötszobás drezdai lakása volt. Terméküket először az 1909-es lipcsei vásáron mutatták be, és rögtön el is adtak belőle több mint 1200 darabot. 1910-ben a találmánnyal aranyérmet nyertek a Nemzetközi Egészségügyi Kiállításon, a Szász Vendégfogadók Egyesülete pedig ezüstéremmel jutalmazta őket. A vállalkozás 1912-re 8 fősre növekedett.

Az I. világháború kitörése után azonban Bentz férjét és idősebb fiát, Willyt behívták, a fémeket rekvirálták a Zeppelin-építéshez, papírt csak korlátozott mennyiségben lehetett szerezni, kávébabot pedig a brit blokád miatt lehetetlen volt importálni. Ebben az időszakban Melitta a testvére, Paul Liebscher segítségével irányította a céget, termékpalettájukat pedig a fennmaradás érdekében papírdobozokkal bővítették ki.

A háborút követő években a vállalkozás folyamatosan bővült és költözött Drezdán belül. 1928-ra már olyan jelentős volt a kereslet termékeik iránt, hogy a 80 dolgozót foglalkoztattak, kétműszakos rendszerben. 1929-ben aztán, mivel Drezdában már nem találtak megfelelő épületet, a gyár a kelet-vesztfáliai Mindenbe költözött.

Melitta kávéfilter

Egy Melitta kávéfilter (Fotó: Wikimedia Commons)

1930-ban Melitta átadta Horst fiának a vállalat irányítását, 1932-ben pedig a két fiú a többségi részesedést is megkapta. Az alapító azonban továbbra is részt vett a cég életében. Az alkalmazottaknak járó szabadnapokat évi 6-ról 15-re emelték, karácsonyi bónuszt biztosítottak számukra, illetve létrehozták a dolgozók szociális alapját, a Melitta Aid-et is.

A II. világháború alatt azonban a termelés leállt, és a céget arra kötelezték, hogy a hadsereg ellátására szolgáló termékeket gyártson, mint „nemzetiszocialista mintagyár”. A háború végén a főüzemet lefoglalták a szövetséges csapatok számára, így a termelést a cég régi épületeibe helyezték át. A szűrők és a papír gyártása 1948-ban indulhatott meg újra.

Melitta Bentz 1950. június 29-én, 77 éves korában hunyt el. Cége, a Melitta Group ma is létezik: az alapító unokái, Thomas és Stephen Bentz irányítják, világszerte több mint 4000 embert foglalkoztat és közel 2 milliárd dolláros bevételt termel évente. A kávéfilterek mellett saját kávét és kávégépeket is gyártanak. Melitta Bentz képe a cég legtöbb telephelyén ma is ott lóg a falon.

via

Még több női feltaláló

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top