Ha az vagy, amit megeszel, inkább virágot egyél, mint pacalt!

Nemcsak a méhek meg a kecskék esznek virágokat, hanem a hétköznapi emberek is, csak ez már olyan természetes, hogy észre sem vesszük. Együnk virágot, attól legalább nem lesz pacalszagunk.

Belső Olga

2021. Március 27.

Kétféle ehető virág létezik: ami finom, meg ami nem.

Virágokat elsősorban nem azért eszünk, mert táplálóak, de még azért sem feltétlenül, mert finomak, hanem, mert nem bírunk uralkodni magunkon. Mint amikor gyerekkorunkban beleharaptunk a nagyi fiókjában rejtegetett kókuszos szappanba, mert a csalogató illata alapján azt hittük, hogy az íze is jó lesz, hát nem lett az. A virágokkal persze ekkorát nem tévedhetünk, tutira nem lesz szappanízük, de mondjuk ízorgiára sem érdemes számítani. Maradjunk abban, hogy virágokat azért használunk a konyhában, mert szépek, a tányéron pedig különösen látványosak, meg még némi bukéjuk is van és van az a gasztrokalandorság, amikor már ilyenekkel kísérletezik az ember, aztán a végén vagy bejön, vagy nem.

Nem volt ez mindig így. Az ibolyavirág feldolgozása például kimondottan a gazdasszonyok feladatai közé tartozott régen, erről egy 1864-ben megjelent könyv is tanúskodik. A kiadvány szerzője Medve Imre, a címe: Magyar gazdasszony teendői közéletben, házban és konyhában, de ennél sokkal jobb az alcíme: Kézi és segédkönyv nők és hajadonok számára. Hogy azért lássuk, ki érezheti magát joggal nőnek. A könyvecskében leírtakat egyébként számos nagyságos asszony, a Magyar Gazdasszonyok Egyesületének választmánya is megvizsgálta és jóváhagyta, szóval innen tudjuk, hogy a magyar gazdasszony cukra ibolyaszagú és igen édes (kösz az infót). Emellett a jó háziasszony az ibolyából ecetet készít leszárazott virágok és borecet felhasználásával, melyet egy hónapig kell meleg helyen érlelni.

Ha az vagy, amit megeszel, inkább virágot egyél

Epres torta illatos ibolyával (A szerző fotója)

Ennél sokkal trükkösebb azonban az ibolyazselé, melynek szintén benne van a receptje ebben a nemes kiadványban, de nem fárasztanék vele senkit tovább, mert egyrészt ebben a könyvben a gyöngyvirágecet is szerepel, mely növénynek minden része erősen mérgező, másrészt meg a nők közéleti feladatait azzal indítja, hogy „A szépség Isten ajándoka; mindamellett minden belbecs nélküli, ha jó szívvel és jellemszilárdsággal nem párosul. Ki e hármat egyesíti, angyal.” Meg azt is mondja, hogy „A kedély egyformasága boldoggá teendi életedet és a veled élő személyeket. Légy mindig egyenlő, se igen szomorú, se igen víg; a végletek veszélyesek.”
Ok, boomer.

De térjünk vissza az ehető virágokra. Első hallásra könnyen rávágja az ember, hogy hagyjanak már a hülyeséggel, mi vagyok én, hogy virágot egyek, méhecske? Ha azonban jobban belegondolunk, kénytelenek vagyunk belátni, hogy a virágok gasztronómiai célú felhasználása nemcsak az ilyen viccesen ósdi és naftalin szagú kézikönyvekben lelhető fel, hanem teljesen kézenfekvő. Ha például az év bármely szakában szétnézek a saját kamrámban, biztos, hogy lesz ott egy csomó virágszörp, például bodza, levendula, orgona és akác is. Csak mert finom, és repi ajándéknak is elég menő.

A levendula gasztronómiai célú felhasználása is reneszánszát éli, ennek a citromos-levendulás csirkének például kimondottan kellemes bukéja van, mondhatni, intenzíven fűszerezi a húst. Szintén trendi, feljövőben lévő, ugyanakkor roppant kézenfekvő ehető virág a cukkinié, ami sütve, töltve vagy rántva egyaránt igen kellemes, bár inkább jópofának mondanám.

Nem hiszem, hogy van ember, aki elcsodálkozna azon, hogy a kamilla virágát is elfogyasztjuk, mondjuk, nem egészben rágcsáljuk el, hanem teaként, amely formájában számtalan nyavalyát gyógyít (többek közt gyulladásokat), és még finom is. Ez utóbbi a hibiszkuszvirágról is elmondható, ami számos tea alapanyaga, a színe pedig szép, piros. Az viszont már nem mindenkinek olyan magától értetődő, hogy a petúnia bibéjét is meg lehet enni, illetve ki lehet belőle szívni a nektárt, mint a kolibrik. Ehhez csak ki kell tépni a virágot a csészelevelekből, szánkba venni a trombita végét és szippantani egyet rajta. Jó, hát Németh Szilárd-i értelemben ez nyilván nem számít tápláléknak, bibliailag viszont egyértelműen.

Aminek a fogyaszthatóságáról viszont minden bizonnyal sokkal kevesebben tudnak, az a kardvirág és a jukkapálma virága. Előbbinek csak a szirmait szabad elmajszolni, utóbbi pedig, bár igen vonzó, húsos az állaga, érdemes előbb megkóstolni, mert bizonyos fajtái a magas szaponintartalom miatt, nos, igen, mégiscsak olyan ízűek, mint amikor a nagymama szekrényében lévő szappant nyaltuk meg. A kerti árvácska szintén ehető, de azért gondoljuk meg háromszor is, hogy beengedjük-e a kertünkbe, mert soha többé nem fogjuk tudni kiirtani, habár az ibolyával ugyanez a helyzet.

Salátába keverve egy csomó konyhakerti növény virága ehető, sőt, élvezetes, ilyen például a borsó pici, fehér virága és a rukkoláé is, de megehetjük a rozmaring és a tárkony virágát is, nem lesz tőle semmi bajunk, az uncsi salátákat pedig kimondottan izgalmassá teszik.

Saláta kerti árvácskával (A szerző fotója)

A mezőn járva is gyűjthetünk ehető virágokat, például a cikória és a búzavirág virága is ehető, más kérdés, hogy utóbbival már szinte alig lehet találkozni, meg amúgy sem ajánlatos mezőgazdasági területeken legelészni, ki tudja, mikor permeteztek utoljára. Habár, pont a permetezés miatt nem lehet már búzavirágot találni, szóval ez a kör bezárult.

A végére hagytam, mint valami különösen finom falatot, a kedvenc ehető virágomat: a rózsát. Végtelen sajnálatomra ma már egyre ritkábban lehet bódítóan illatos rózsába botlani, még az én csodakertemben is csak két tő illatozik, a többi nem. Ezek azonban különös kincsek. Én ugyan biztosan nem fogok belőle rózsaolajat sajtolni, az ilyesmit meghagyom a parfümgyártóknak, rózsalekvárt viszont előszeretettel készítek belőlük. Arra kell csak vigyázni, hogy a szirmok fehér végét csípjük le, mert keserű lesz tőle a lekvár.

A recept nagyon egyszerű: az elnyílóban lévő virágok szirmait belerázzuk egy tálba, vizet teszünk rá és kicsit úgy hagyjuk, hogy feljöjjenek a bogarak, majd leszedjük egy teaszűrővel. Ekkor átszedjük a szirmokat egy másik tál vízbe, most is várunk kicsit, és ha szükségét látjuk, megismételjük még egyszer ezt az eljárást. Lemérjük a szirmokat majd feltesszük főni ugyanannyi cukorral, mint a virág tömege. Amikor a szirmok összeestek, főzzük még két percig, majd hozzáadunk 1-2 csipet citromsavat, pépesítjük. Aki akarja, tehet hozzá fahéjat vagy kardamomot, de szerintem csak elnyomja a rózsa illatát. Apró üvegekbe szedjük, lezárjuk, fejre állítjuk, majd mehet a dunsztba.

Rózsalekvár (Fotó: Profimedia)

A másik kedvenc virágos receptem az illatos cukor, köszi, Medve Imre! Kétféle eljárás létezik, az egyik az, ha simán beletesszük a kristálycukorba a virágokat, ami így átveszi az illatát. Lehetőleg olyan virágot használjunk, amit szeretünk. Az illatos ibolya most pont jó lesz, éppen szezonja van, de amikor itt az ideje, az akác, az orgona és a bodza is finom, sőt, a rózsa sem megvetendő egyáltalán.

A másik lehetőség pedig, amikor a csészelevelektől megtisztított szirmokat a cukorral együtt ledaráljuk. Az így illatosított porcukrot használhatjuk süteményekbe is, vaníliás porcukor helyett.

A kandírozott virág is egy kellemes csemege. Persze ne klasszikus kandírozásra gondoljunk, mert az nem fog menni, a kényes kis szirmok a forró sziruptól csak összeragadnak. Az eljárás a következő: a megtisztított virágszirmokat apró ecsettel bekenjük tojásfehérjével, majd óvatosan meghempergetjük cukorban és kitesszük száradni. Pepecs meló, de akinek sok ideje van, megpróbálkozhat vele. Az az így elkészült szirmokat elmajszolhatjuk csak úgy, magában is, de süteményt, tortát is díszíthetünk velük.

Érezd magad tündérkének, foglalkozz cuki virágszirmokkal, jó szórakozást hozzá!