Oltást kapsz? Kezeld a rosszullétet jó táplálkozással!

Belső Olga | 2021. Május 01.
A Covid elleni védőoltás sokakat akár napokra is kiüti, jó hír, hogy szinte az összes előforduló tünetet remekül lehet kezelni helyes táplálkozással. Antal Emese dietetikus tanácsai következnek.

Koronavírus elleni védőoltás után sokan szenvednek különböző oltási reakcióktól – igaz, sokan viszont egyáltalán nem, sőt, szinte meg sem érzik, hogy történt valami. Az, hogy a szerencsések között leszünk-e, vagy ellenkezőleg, elég sok mindentől függ, többek között attól is, hogy melyik vakcinát kapjuk, és minden bizonnyal az immunrendszerünk aktuális állapotával is összefüggésben áll, hogy hogy érezzük magunkat utána.

Kolléganőnk a Szputnyik vakcinát kapta, aminek a második dózisa ki is ütötte őt egy hétre: az összes, eddig szóba került tünetet produkálta a hidegrázástól a lázon keresztül a gyomortünetekig, de ismerünk olyanokat is, aki ugyanezen vakcina után vidáman felásta a kertet, mintha mi sem történt volna.  

Hogy az immunrendszert hogyan lehet felkészíteni, megerősíteni, arról már sokszor és sokat írtunk, röviden a lényeg, hogy nem a ginzenges-fokhagymás limonádétól kell várni a csodát, ellenben a kiegyensúlyozott, változatos, sok zöldséget, gyümölcsöt, sovány húsokat és teljes kiőrlésű gabonát tartalmazó étrend, a mozgás, a lelki béke, a jó alvás, a friss levegő, a jó társaság és a természet közelsége hosszú távon általában megteszi a hatását.

Ez eddig vagy összejött, vagy nem, most már, pár nap alatt sokat nem tudunk lendíteni rajta, ha éppen oltásra várunk (bár elkezdeni egészségesen élni mindig érdemes.)

Antal Emese dietetikus (Fotó: Gösser Szilvia)

Ennél azonban sokkal kézzelfoghatóbb segítség, ha a már kialakult az oltási reakciókra koncentrálunk és azokat próbáljuk meg kezelni. Antal Emese dietetikust, szociológust, a TÉT Platform szakmai vezetőjét kérdeztük, hogy mihez kezdhetünk, mit vegyünk magunkhoz, ha előjönnek a különböző, igen kellemetlen tünetek.

Jó hír, hogy a legtöbb ilyen oltás utáni kellemetlenséget: a lázat, a fejfájást, az általános fáradtságot, az álmatlanságot, sőt, a hidegrázást is lehet enyhíteni megfelelő táplálkozással.

Mindenekelőtt azonban érdemes megfogadni a következő tanácsokat:

Fejfájás

A fejfájásnak sok oka lehet, aki hajlamos rá, valószínűleg már kiismerte a sajátját, de a Covid-oltás is tud ilyesmit okozni. Az első és legfontosabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy igyunk! Emellett sok olyan étel van, ami szintén okozhat fejfájást, ilyenek például a sajtok, az alkohol, a kávé és a tartósítószerek, de a fermentált, pácolt, füstölt ételek is okozhatnak galibát. Ha valaki tudja, hogy érzékeny az ilyesmire, akkor az oltás napján jól teszi, ha óvakodik ezek fogyasztásától – tanácsolja a dietetikus.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a sok folyadékfogyasztást (Fotó: getty images)

Álmatlanság

Oltás után sokan tapasztalnak magukon álmatlanságot, ami elég bosszantó, mert másnap mégiscsak fel kell kelni és teljesíteni kellene. Ezt megelőzendő, jól tesszük, ha oltás után (meg egyébként is) este tartózkodunk a nehéz, zsíros, puffasztó ételektől, és lehetőleg az adagot is mérjük szűken! Érdemes vacsorára magas fehérjetartalmú ételeket, húst, halat, joghurtot enni, sőt, a régi, jól bevált mézes tej is segíthet az elalvásban, mivel támogatja az alváshormon termelődését. A saláta sem rossz választás, de lehetőleg a puffasztó zöldségeket hagyjuk ki belőle! A kálium, a magnézium és a B6-vitamin segít ellazulni, ezért a zab, a banán, az olajos magvak mind jól jönnek ilyenkor, sőt, egy pohár vörösbor szintén alkalmas lehet arra, hogy lecsitítsa bennünk a magunk mögött hagyott nap izgalmait.

Láz

Ez már nagyobb baj, bár, ha jobban belegondolunk, a kisgyerekeknél is simán beüthet láz a védőoltások után, megijedni tehát nem kell. Aki lázas, az eleve étvágytalan, nem is kell erőltetni az ételt – tanácsolja Antal Emese. A folyadékot viszont mindenképpen pótolni kell. Lehet, hogy elég csak teát inni, de ha nagyon magas vagy kitartó a láz, akkor érdemes pótolni az ásványi anyagokat is. Ezek lehetnek tej nélküli turmixok zöldségekből és gyümölcsökből, de lehet pezsgőtabletta, vagy akár rehidratáló folyadék. A levesek, különösen a mindent gyógyító húsleves is jó választás, de a különféle szószok és főzelékek is szóba jöhetnek. Érdemes szem előtt tartani, hogy étel nélkül hetekig is elvan a szervezet, de folyadék nélkül nem sokáig bírja!

A húsleves minden bajra jó (Fotó: Getty Images)

Általános fáradtság

Szintén lehet rá számítani, hogy ha nem is érezzük magunkat különösebben betegnek az oltás után, letaglózhat minket a fáradtság. Éppen ezért, okos előrelátással érdemes lehet jó előre megfőzni az ételt, vagy, ha ez a vonat már elment, akkor rendeljünk, vagy kapjunk elő valamit a mélyhűtőből. A legjobb valami olyan puha étel, amit könnyű elrágni, lenyelni és fontos, hogy hagyjunk magunknak időt az étkezésre. Dolgozni ma már úgysem fogunk. Jó ötlet a gyümölcs is, ezúttal azonban inkább kompót vagy gyümölcslé formájában, hogy minél könnyebben el tudjuk fogyasztani. Az eper és más, szezonális gyümölcsök szintén jól jönnek. A napfény, a D-vitamin is segíthet, emellett a C-vitamin bevitelünkre is oda kell figyelni. Fontos, hogy rostban gazdag ételekkel támogassuk az emésztőrendszerünket!

Hidegrázás

Ebben az esetben a szakember szerint jól eshet esni a langyos folyadék, valamint a vasban gazdag táplálkozás (máj, húsok, halak, tojás, spenót, sóska) és a B-vitaminokat tartalmazó ételek (zöld leveles zöldségek, tojás, teljes kiőrlésű gabonafélék).

Spenótfőzelék (Fotó: Getty Images)

Hasmenés, hányás

Szintén bőséges folyadékbevitellel kell pótolni, amit elveszítünk, de egyszerre mindig csak egy-két kortyot érdemes inni, nehogy az egész meggondolja magát és visszaforduljon. Enni is lehet, de leginkább csak sós kekszet, kétszersültet, üres kenyeret érdemes. A nehéz, zsíros, olajos ételeket ilyenkor mindenképpen kerülni kell, és az ételből is egyszerre csak pár falatot vegyünk magunkhoz.

Egyébként pedig – de ezt már nem a dietetikus mondja – talán segít a tudat, hogy bár rosszul vagyunk, valójában nem is vagyunk betegek, sőt, egy sokkal rosszabbat előzünk most meg. Értünk van a rosszullét, nem ellenünk.

Tudj meg többet az oltásokról!

Felboríthatja a menstruációs ciklust az oltás

Már az első adag vakcina is jelentősen csökkenti a megfertőződés esélyét

Nyílt levél a Szputnyik oltáshoz: imádlak és utállak egyszerre

Exit mobile version