Csülkös bab bográcsban: helló, nomád pásztor ősök!

Gyakorlatilag minden magyar ételt meg lehet főzni bográcsban, csak egy picit kell változtatni a technológián. Következik a csülkös bab, felkészül a húsleves és a szilvás gombóc.

Belső Olga

2021. Május 29.

Amióta vége a télnek, meg úgy-ahogy a covidnak is, a hétvégéket a természetben tölti a család. Olyanok vagyunk, mint a nagy Ho-ho-ho-horgászba oltott Pampalini: ahogy eljön a péntek délután, eldobunk telefont-laptopot, beleugrunk a külön erre a célra dedikált, dísztelen, hétvégi öltözékünkbe és irány a varjashegyi présház és az erdőkert. A kullancsokról most nem beszélünk.

Varjashegy nem egy luxuskörnyék. Van víz meg villany, más közmű viszont nincs, hacsak a másfél méter széles, kátyús aszfaltút nem számít annak. Van viszont burjánzó növényzet és ápolt gyümölcsösök, meg harkály, kakukk, őz és egy pele is, de az csak félig vadállat, mert a mi padlásunkon lakik állandóra.

A varjashegyi présházat még nem igazán volt időnk felfejleszteni a kor igényeinek megfelelően. Sőt, inkább csak lefelé ment a komfort, amióta birtokba vettük és kiürítettük a házat. Egy sparhelt ugyan maradt benne, de az is csak azért, mert nem bírtuk megemelni. Nem baj, ha már ott van, gondoltam, örülök neki és használom rendeltetésszerűen, majd én fűtök, egyben főzök is rajta, pont aktuális lett volna mindkettő. Sajnos azonban, nem igazán jött össze egyik sem, mivel az első begyújtásnál úgy befüstölte a házat, hogy majdnem kihívtam a tűzoltókat (mondjuk abban nem vagyok egészen biztos, hogy ki is jöttek volna, mivel nem vagyunk rajta a térképen), de szerencsére nem lett nagyobb baj.

A szerző fotója

Enni viszont továbbra is és változatlanul kell, és nekem kaja fronton igényeim vannak, nem érem be akármivel. Ha a ház üres és (pillanatnyilag) kényelmetlen is, ha az utam veresgyűrűsom és rózsaképű galagonya susnyáson át vezet is hozzá, legalább az étel legyen jó. Ezekből a körülményekből, (plusz egy szintén ránk hagyományozódott, kiválóan működő, szabadtéri tűzrakóhelyből), egyenesen következik, hogy

a kajakérdést Varjashegyen bográcsban oldjuk meg ezentúl, legalább konyhafelújításig.

Bográcsban kicsit másképp főz az ember, mint tűzhelyen. Az eltérések azonban csak árnyalatnyiak – jöttem rá több hétvége tapasztalata alapján – és ezt nem másnak köszönhetjük, mint nomád pásztorkodással foglalkozó őseinknek. Nekünk a különbség meg sem kottyan, sőt, ez az egész a vérünkben van. Egy francia konyhán szocializálódott embernek azonban, aki ahhoz van hozzászokva, hogy betesz valamit a serpenyőbe, megrázza, kiveszi, beletesz valami mást, körbepirítja, kiveszi, egy harmadik cuccot érintőlegesen karamellizál, kiveszi, fölönti borral a pörzsanyagot, majd visszatesz mindent a serpenyőbe és betolja a sütőbe, hát ő aztán csodát látna. Értelemszerűen francia ételt bográcsban elkészíteni lehetetlen.

Nekünk, magyaroknak viszont, akiknek szinte minden étel úgy kezdődik, hogy hagymát dinsztelünk zsíron: ha bogrács van, minden van.

Az első és nagyon fontos lépés bográcsozáskor a tűzgyújtás, ám erről már korábban megemlékeztem hosszan, olvassátok el ott, ugorjunk. A második meg a pörköltalap, ami semmiképp sem olajon indul, de mindenképpen disznózsíron. Nincs más út, aki olajat önt a bográcsba, az menthetetlen kontár.

A zsír legyen sok. Erre szintén nincs más út, különben odaég a hagyma a francba, mivel a bogrács alatt nem lehet a hőt finomszabályozni, valamint, ha egyszer végre sikerült lángolásra bírni a fát, szét nem rúgnánk semmi pénzért. A parázs a grillezők melege, a bográcshoz láng kell. Ennek tükrében elég izgalmas ötletnek tűnik húslevest főzni bográcsban, még nem is csináltuk, de jövő héten kipróbáljuk, feltett szándékunk. Drukkoljatok.

A harmadik, rendkívül fontos tudnivaló, hogy bográcsban nem lehet keveset főzni. Ha a bogrács előkerül, ott az egész Varjashegy enni fog, csak előbb zöldséget pucol. A múltkor még az odalátogató református lelkész is hagymát vágott nagy lelkesen, pedig életünkben először találkoztunk.

Az egyébként, hogy ha előkerül a bogrács, mindenki eszik, szintén egy alapvetés, amivel kezdetben mi, újonnan érkezettekként még nem voltunk tisztában. Amikor először kínált minket bográcsos csülkös babbal Gyula, az aranyszívű szomszéd, még udvariasan tiltakoztam: az, hogy éppen az ő impozáns kemence-komplexumuk mellett borozgatunk délben, (egymástól szigorúan két méter távolságra), még nem ok arra, hogy elegyük előlük az ebédjüket. „Elenni?” – ízlelgette a szót Gyula elgondolkodva. „Elenni. Ez mit jelent? Még nem is hallottam” – mondta, én meg próbáltam körülírni: ti ketten vagytok, mi négyen, nem fogunk rásáskázni az ebédetekre, mert akkor semmi sem marad nektek.

A szerző fotója

Gyula erre elmagyarázta, hogy olyan nincs, hogy „elenni”, mert ha hív, akkor van elég étel. Ki is húzták a sütőből a konfitált, más szóval abált, helyi nyelvjárásban pedig kövesztett csülköt és további fél óra alatt olyan bográcsos csülkös babbá lényegítették át, hogy csak pislogtunk. Szárított vargánya is került bele bőven. Mi a hétvégén a kemence nélküli, egy bográcsos változatát készítettük el a csülkös babnak, hát, nem egy gyorséttermi fogás, de annál finomabb lett.