Néhány vendég elborzadt, amikor felszolgálták az esküvői menüt, ami némi gyümölcsből és zöldségből, valamint egy csomag chipsből és egy fél croissantból állt. Az egyik felháborodott koszorúslány meg is osztotta a Facebookon a tényleg kissé furcsa és csekély étel fotóját, némi pikírt kommentárral.
De nem ez volt az egyetlen dolog, ami bosszantotta a lányt, szerinte a székekkel is gond volt, ugyanis azok nem voltak egyformák, és még csak nem is illettek össze. Egy másik vendég szerint, amikor meglátta az ételt, úgy érezte, mintha gyerekzsúrra csöppent volna. Ott szokás hasonló ételt felszolgálni, de manapság még ott is egészségesebb finomságokat lehet találni. Az anyuka így kommentálta:
„Szó szerint ezt adtam ma ebédre a kisgyermekemnek, csak chips nélkül”
Egy másikuk azt mondta, amikor meglátta a chipset, nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen, megint egy másik felháborodott vendég pedig azt sérelmezte – valljuk be, joggal –, hogy még a croissantból sem járt egy egész.