nlc.hu
Gasztro

A világ legbüdösebb ételei

Ezek a világ legbüdösebb ételei

Egy gyümölcs, egy sajt és két skandináv halétel is felkerült a listára.

A most következő öt étel megízleléséhez előbb le kell győzni a szaguk miatti – jogos – viszolygást. A világ egyes tájain azonban így is népszerű fogások.

Durián

A krémsajt, a hagymamártás, a sherry és más össze nem illő ételek aromájának elegyeként jellemezte a durián szagát a 19. századi természettudós, Alfred Russel. A szagot mások is gyakran hasonlítják a hagymához, de jócskán akadnak olyanok is, akik szerint a gyümölcs egész egyszerűen dögszagot áraszt. Az íze már nagyságrendekkel kellemesebb, mint a szaga: a vaníliásan édeskés gyümölcsöt Ázsiában épp ezért rendszeresen fogyasztják, általában rizzsel, de krémeket, mártást, turmixot és fagylaltot is készítenek belőle.

Durián

Durián (Fotó: Getty Images)

Surströmming

A surströmming egy hagyományos svéd nemzeti étel, azok között is messze a legbüdösebb. A savanyú, erjesztett heringet még Svédország hivatalos kormányzati honlapján is úgy említik, hogy „csípős, rothadó hal szaga van”. Mindemellett azt is javasolják, hogy a konzervdobozt lehetőleg a szabadban nyissuk ki, de tartalmát beltéren fogyasszuk el, mivel a szaga vonzza a legyeket. 

Surströmming

Surströmming (Fotó: Getty Images)

Vieux Boulogne

A bedfordshire-i Cranfield Egyetem szakemberei 2004-ben egy speciális „elektronikus orr” segítségével vizsgálták meg a világ legbüdösebbnek tartott sajtjait, majd a kutatás végül arra jutott, hogy mind közül a legbrutálisabb szaga a francia Vieux Boulogne-nak van. A pasztörizálatlan, tehéntejből készült, préselés nélküli sajt szaga leginkább talán a trágyához hasonlít. Az íze viszont meglepően lágy.

Vieux Boulogne

Vieux Boulogne (Fotó: Getty Images)

Büdös tofu

Már az elnevezése is elárulja ezt a tofufajtát, melyet halszósz és zöldségek keverékében erjesztenek, amitől rothadó, más vélemények szerint erős lábszagra emlékeztető szagot áraszt. Kínában így is kifejezetten népszerű, legfőképpen utcai kifőzdékben, rántva árusítják. 

Büdös tofu

Büdös tofu (Fotó: Getty Images)

Lutefisk

A lutefisk a norvégok legszagosabb nemzeti étele, mely világviszonylatban is az élmezőnyben van. A szárított, sózott tőkehalat napokig lúgos folyadékban pácolják, majd zselés-kocsonyás állagúra főzik. Már a textúrája sem kimondottan gusztusos, a szagában pedig a rothadó hal és egy bűzös sajt aromája keveredik.

Lutefisk

Lutefisk (Fotó: Wikipedia)

via

Még több bizarr étel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése