3 finom ital, ha már unod a sütőtökös lattét

Fable | 2021. Október 22.
Finom ital a pumpkin spice latte, de most összegyűjtöttünk néhány olyan italt is, amit azok is fogyaszthatnak, akik kíváncsiak arra, mit tud még a sütőtök, ha ételként akarjuk fogyasztani.

A sütőtök az őszi szezon egyik legkedveltebb és legsokoldalúbb alapanyaga, előételekhez, levesekhez, főételekhez, desszertekhez, sőt, italokhoz is felhasználhatjuk, tényleg csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogyan is használjuk fel.

A vitaminokban gazdag szezonális csemegét sokan igazi szuperételként említik, és egy amerikai kávézóláncnak köszönhetően ma már kávés ital formájában is fogyaszthatjuk. 2003-as bevezetése óta a sütőtökös latte az ősz egyik slágeritala, és már nem csak az Egyesült Államokban. Persze nem kell minden alkalommal elrohanni az egyik közeli kávézóba, ha innánk egy jó sütőtökös kávét, hiszen otthon is könnyen el lehet készíteni, és nem is feltétlenül kell kávéként fogyasztani, nagyon sok olyan finom ital van még, amihez a sütőtök remekül passzol hozzávalóként. 

Sütőtökös forró csokoládé:

Hozzávalók:

Elkészítés:

Egy kis lábasban melegítsük meg a tejet közepes lángon, amíg el nem kezd forrni. Ezután vegyük alacsonyabbra a lángot, és adjuk hozzá a tejhez a sütőtökpürét, a juharszirupot, a barna cukrot, a fahéjat, a szerecsendiót, az összes fűszert és a vaníliakivonatot. Majd ha ezeket a hozzávalókat összekevertük, adjuk hozzá az apróra vágott csokoládét is, és addig ne vegyük le a tűzhelyről a lábast, amíg a csokoládé meg nem olvad. Ha kész vagyunk, öntsük a forró csokoládét poharakba, és a tetejére tegyünk tejszínhabot és fahéjat.

(via Julie’s Eats & Treats)

Fotó: Pixabay

Sütőtökös smoothie

Hozzávalók:

Elkészítés:

Ennek az italnak az elkészítése pofonegyszerű: nincs más dolgunk, az összes hozzávalót tegyük bele egy turmixgépbe, és egészen addig turmixoljuk, amíg az ital szép egyenletes állagú nem lesz. 

(via Skinny Taste)

Fotó: Pixabay

Sütőtökös almabor

Hozzávalók:

Elkészítés:

Egy nagy fazékban keverjük össze a sütőtökpürét, az almapürét, a fűszereket és a fahéjrudat. Forraljuk fel a keveréket, majd alacsony hőfokon főzzük legalább 20 percig. Ha a keverék túl sűrű, adjunk hozzá további almabort vagy vizet, hogy hígítsuk. Ha kész vagyunk, szűrjük át a keveréket egy szűrőn, majd adjunk hozzá a rumot.  Az italt melegen szolgáljuk fel. 

(via She Knows)

Fotó: Getty Images

Még több sütőtökös recept: 

Exit mobile version