nlc.hu
Gasztro

Sütéssel-főzéssel győzte le az evési zavarait

Súlyos evési zavarokkal küzdött, a fahéjas csiga mentette meg az életét

A fiatal férfi tudta, hogy csak úgy maradhat életben, ha túl tud lépni az evéssel kapcsolatos félelmein. Ezért elkezdett sütni-főzni.
Fahéjas tekercs

Benjamin Michael tavaly márciusban minden előjel nélkül súlyos beteg lett: minden étkezés után hányt, mintha a teste egyszerűen nem lett volna képes megemészteni az ételt.

A 20 éves londoni fiatalember 74 kilogramm volt márciusban, állapota miatt azonban napról napra veszített a testsúlyából és az erejéből. Októberre csont és bőr lett, 47 kilóra fogyott, és nem sok választotta el haláltól.

Mint kiderült, Benjamin szenvedése és fájdalma poszttraumás stresszt okozott nála, és már félt az ételtől – attól a dologtól, ami nélkül nem maradhat életben. Pánikrohamai voltak már attól is, ha ránézett egy tál ennivalóra.

A fiatal férfi tudta, hogy le kell győznie a félelmét, ha meg akar gyógyulni, ezért a tavalyi év vége felé elkezdett kísérletezni a sütéssel és a főzéssel, pedig korábban sosem csinált ilyesmit.

Több receptet is kipróbált, amíg eljutott a fahéjas tekercsekhez, ami a kedvence lett. Azt mondja, ez a finomság a betegsége előtti időszakra emlékezteti, amikor még nem volt problémája az evéssel.

A fahéjas tekercsek olyan bátorítást adtak Benjaminnek, hogy újra elkezdett enni, teste befogadta az ételt. Azóta pedig már saját recepteket kísérletezett ki, és kezdi visszanyerni a súlyát. Jelenleg 57 kiló, vagyis nagyjából félúton van a betegség előtti súlya felé.

(Daily Star)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/David Köhler)

Étkezési zavarok az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top