Borsa Brown új kötetében az Arab-félszigettől Szicília vagy Szardínia partjain át egészen Amerikáig, Törökországig repít minket gondolatban. S ha már felkerekedtünk, az írónő receptgyűjteményének legjobbjait is elkészíthetjük az utazás közben.
Borsa Brown első könyve 2013-ban jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában, amelynek címe: A maffia ágyában. Az első kötetet követte még kettő, 2014-ben A maffia ölelésében, és A maffia szívében. 2015-ben robbant be a köztudatba, Az Arab című regényével, melyet több rangos díjra is jelöltek, és ami még abban az évben az Év Könyve kitüntetést kapta.
Az arab című sikerregény, folytatódott, a sorozatnak öt kötete van. Az Arab, Az arab szeretője, Az Arab lánya 1., Az Arab lánya 2., Az Arab fia.
Minden regénye a toplisták élére került, sokak szerint magyar írók között az ő könyvei fogynak a legnagyobb példányszámban.
Elsősorban romantikus, erotikus témában ír, de emellett fontos, társadalmi problémákra is rámutat, és a pszichológia sem áll tőle távol. Különös, szókimondó, egyedi stílusa miatt vált az olvasók egyik kedvencévé.
Hadd kezdjem rögtön egy spoilerrel – hiszen vélhetően sokan nem tudják rólad –, hogy Szobonya Erzsébet az igazi neved. Mi az oka annak, hogy Borsa Brown néven jegyzed a könyveidet?
Igen, a polgári nevem Szobonya Erzsébet, de jó okom volt arra, hogy írói álnevet választottam. Valahogy hitelesebbnek tűnik egy angolszász hangzású szerzői név a köteten, mint egy magyar.
A legfőbb cél azonban az volt, hogy különválasszam a munkát a magánélettől, így a gyermekeim nevéből összeraktam egy mozaikszót: BORSA. Ez a megszólítás olyannyira rám ragadt, hogy Vácott, ahol most is lakom a családommal, már azok is így szólítanak sokszor, akik gyerekkorom óta ismernek. Azt szoktam mondani, hogy hallgatok mindenre, mindkét nevet a magaménak érzem, én vagyok.
Borsa Brown a Sava-Borsa című könyv bemutatóján (Fotó: Hámori Zsófia)
Duplán ünnepelsz. A „Sava-Borsa – Regényes ízek a világ körül” című könyved éppen a születésnapodon jelent meg, november 16-án. Gondolom nem véletlenül.
Eredetileg november 15-re időzítettük volna a megjelenést, de aztán úgy határoztunk, hogy akkor már legyen a születésnapom. Szép ünnep volt, igen. Bár ezen a napon én inkább anyukámra emlékezem, aki sajnos már nincs velem. Ezt a november 16-át kicsit jobban a magaménak éreztem, hiszen egy komoly munka gyümölcse is világra jött.
Történetek, helyszínek, ízek. Ez a három dolog fonódik össze a szakácskönyvedben. Mi szerinted a könyv sava-borsa?
Legyen szó édes vagy sós, natúr vagy csípős, folyékony vagy szilárd ételekről, a receptek bármelyikét megízlelve és a szemét behunyva az olvasó rögtön ott érezheti magát a történetek helyszínén. Pontosan ott, ahonnan származnak ezek a finomságok. Ez is a cél. Valóban nagyon sokat merítek az utazásaimból, de egy regényhez azért illik kiszínezni az élményeket. Úgy a helyes, ha az olvasó meg van róla győződve, hogy minden úgy történt, csakis úgy történhetett, ahogy le van írva. Az ételeket nyilván meg kellett kóstolnom a külföldi tartózkodások alatt, hiszen nem tudtam volna másképp írni róluk. Az ízek is benyomást keltenek, jó, vagy rossz emléket adnak. Mi például családokhoz jártunk vacsorákra, vagy éppen uram bocsá’ olyan étkezdébe mentünk be, ahova épelméjű turista nem merészkedik. Nagy kár, mert azok a legjobbak!
Ahogyan tőled már megszokhattuk, a hazai kultúrától idegen tájakra kalauzolod az olvasóidat a regényeiben. Floridában például találkoztál a New Amish közösség tagjaival és ha jól tudom, meghívtak az éttermükbe is. (Az amish konzervatív keresztény közösség, akik elvileg nem használják a technika afféle vívmányait, mint az autó vagy a mobiltelefon – a szerk.) Hogyan érezted magad?
Nagyon kedvesek voltak velem. Az amish konyha egyébként kifejezetten magyaros szerintem, a házi spaetzle nevű galuskájuk hasonlít a mi nokedlinkhez. Birkapörkölttel eszik, azt pedig mi, magyarok sem vetjük meg.
Fotó: Hámori Zsófia
Mi a kedvenc recepted a könyvből?
Az összes recept közül a kedvencem a baklava. Otthon a család csak baklavaspecialistának hív. Nagy-nagy sütizabáló vagyok. Nem is értem, miért nem vagyok kétszáz kiló.
Mit az, amit te magad nem ennél meg? Van ilyen?
A tenger gyümölcseivel nem tudok mihez kezdeni.
Mi volt a legemlékezetesebb, evéssel vagy ivással kapcsolatos élményed az utazásaid során?
Nagyon vicces például, hogy a mirtuszlikőr receptje előtt olyan részt olvashatunk „A szárd szikla” című regényből, ami pontosan bemutatja, hogy én miként is kóstoltam meg ezt a likőrt Szardínia szigetén. Lehúztam, ahogy a főhős, majd köhögni és huhogni kezdtem, mire jól megszidtak, hogy azt bizony kortyolgatni kell. Szóval a regényben ezért issza így a hölgy a likőrt. Gondoltam, hadd köhögjön, huhogjon ő is…
A karaktereid minden kötetedben rendszeresen asztalhoz ülnek, és az evést mint egyfajta szentséget élik meg. Asztalok, ételek mellett emberi sorsok dőlhetnek el?
Ez pontosan így van! Mindig is úgy véltem, hogy vannak dolgok, amik mozgatják a világot. Ilyen a férfi-nő kapcsolat, a család, a hit, de még a pénz is ide sorolható. Az evés, ivás mindezekkel összevethető, hiszen ki ne hallott volna családi vagy éppen üzleti vacsoráról? Vagy egy gyertyafényes, szerelmes, első randevúról? Keresztelőről? Szóval az ételek és az italok részei az életünknek. Éppen ezért olyan változatosak a recepteket megelőző részletek sokszor érzelmektől fűtött, buja hangulatai is.
Fotó: Hámori Zsófia
A szakácskönyvedben csodaszép, az adott kultúrára jellemző ruhákban vagy látható. Miért tartottad fontosnak ezt az oldaladat is megmutatni?
Imádom! Ez egy másik kuriózuma a könyvnek. Szerintem olyan, mint egy kóstoló. Mint egy előétel. A ruhák segítségével az ember szinte magán érzi a maffia kemény világát, vagy éppen a szárd napsugarat, a török szenvedélyt és amish puritánságot. Szerintem nagyon egyedivé teszi az albumot. Élmény volt a karakterek bőrébe bújni.
Ennyire szükséges a vizuális hatás is, hogy kedvünk szottyanjon fakanalat ragadni?
A receptleírás nem elég. Szerintem az igazi csáberő a kép. Szóval azt hiszem, ha valaki fakanalat ragad, az nem csoda, hiszen a képek és az olvasottak alapján az embernek összeszalad a nyál a szájában.
A népszerűségi listák alapján te voltál 2017 legnépszerűbb írónője „Az Arab” cím köteteddel. Szókimondó és őszinte a stílusod. Az olvasóknak vagy a kritikusoknak véleménye nyom többet a latba nálad?
Az olvasóknak írok, és ezt nem is szégyellem. Mindaddig, míg egy háromgyermekes anya estéjét megszépítem azzal, hogy fáradtan az én könyvem után nyúl, és olvassa fél-, vagy éppen egy órát kikapcsolódásképpen, ez az utam. Egyébként a kritikával sincs semmi bajom, ha az valóban kritika, és nem kritizálás.
Fotó: Hámori Zsófia
Mondjuk ki: meglehetősen erotikus, szenvedélyes regényeket írsz, próbáltak már rád sütni ezt-azt? Próbáltak megbélyegezni?
Persze. A Maffia-trilógia után például azt pletykálták, hogy Olaszországban árultam a testem, az Arab-trilógia után pedig azt, hogy „dubajoztam”. Ha valaki összemossa az írót a könyvével, vagy annak témájával, az nem engem minősít, hanem őt. Én úgy gondolom, hogy sokkal több a mondanivalója egy-egy könyvemnek és a legtöbb olvasó meg is találja az üzenetet vagy éppen leszűri belőle a tanulságot. Az is teljesen rendben van, ha valaki nem szereti a könyveimet. Nem szerethet egy írót mindenki. Így van jól. Ahányan vagyunk, annyifélét olvasunk.
Mit jelent számodra az olvasás?
Annyiszor élsz, ahány könyvet olvasol – szoktam mondani. Az írás pedig a szenvedélyem.
Korábban egy multicég középvezetője voltál. Mi volt az oka, hogy egyszer csak online cikkeket kezdtél el írni az anyaság, nőiesség témájában? J.K. Rowling jut eszembe erről, aki állítólag a legjobban azt szerette az irodai munkában, hogy amikor nem figyelt rá senki, történeteket gépelhetett a számítógépébe. Ez veled is így kezdődött?
Pontosan így! Először unaloműzésként, aztán pedig beszippantott. A „Maffia ágyában” című első regényemet egyébként csak saját szórakoztatásomra írtam. Barátnőm unszolására küldtem be kiadóknak.Akkor éreztem rá igazán az írás ízére, amikor elkezdett frusztrálni, ha nem csinálhattam. Menthetetlenül beleszerettem.
Fotó: Hámori Zsófia
Lesz folytatása a most megjelent szakácskönyvednek?
Sok receptnek ki kellett maradnia a könyvből. Nehéz volt szelektálni, így maradt anyagunk bőven. Nem kizárt, hogy lesz majd újabb szakácskönyv, de csakis úgy, ahogy idén, elegánsan, ünnepi köntösben. Méltón a karácsonyhoz.
Mennyire kell haladó szakácsnőnek lenni a Sava-Borsa receptjeihez?
Nem kell gyakorlottnak lenni. Kezdőknek is bátran ajánlom a recepteket kipróbálásra. Így nincs más hátra, főzésre fel!
