Az ezer forintot is elérheti a kenyér ára?

S. Z. | 2022. Május 19.
A búza brutális áremelkedése miatt nem zárható ki, hogy hamarosan ezer forint körül lesz egy kiló kenyér ára.

A szakemberek előrejelzései szerint a nyár végére akár az ezer forintot is elérheti a kenyér ára. Erre abban az esetben kerülhet sor, ha az orosz-ukrán háború elhúzódik, és az ukrajnai gabonaexport tovább akadozik – számolt be az ATV Híradó.

62 ezer forintos tonnánkénti búzaárral kezdtük a tavalyi árat és a búzavásárlást, most 135 ezer forintnál van tonnánként

– mondta Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség alelnöke, aki szerint a jelenlegi ár további 40 százalékkal fog emelkedni. Mindez azzal jár, hogy a pékeknek is emelniük kell az árakat, drasztikus áremelés nélkül bezárhatnak.

„Elképzelhető, hogy ezer forint lesz? Most már minden megeshet én már azt mondom, erre sem számítottunk, hogy ebbe a helyzetbe belekerülünk” – mondta a kenyér áráról Temaj Ardit, a DITI Pékség tulajdonosa.

Pár napja Lakatos Zoltán a gabona és a liszt eddigi és várható áremelkedése kapcsán azt mondta: hamarosan 800 forint körül lehet egy kiló kenyér ára.

(Kiemelt kép: Unsplash/SHOT)

Exit mobile version