nlc.hu
Gasztro

Szent folyóból ivott, kórházba került

Szent folyóból ivott az indiai politikus, kórházban kötött ki

Azt akarta bizonyítani, hogy a folyó vize olyan tiszta, hogy simán lehet belőle akár inni is.

Bagwant Maan, Pandzsáb főminisztere még július 17-én látogatott el Sultanpur Lodhi településre. A helyiek jó ideje panaszkodnak arra, hogy szent folyójuk, a Kali Bein szennyezett, a politikus azonban ennek ellenkezőjét akarta bizonyítani. Éppen ezért a riporterek, helyi tisztviselők és szikh vének kíséretében merített egy pohár vizet a folyóból és felhajtotta azt, hogy megmutassa, a víz olyan tiszta, hogy akár inni is lehet belőle.

Két nappal később azonban az indiai hírügynökségek arról számoltak be, hogy a főminisztert erős gyomorfájdalmak miatt mentőhelikopterrel szállították egy delhi kórházba. Kiderült, hogy súlyos gyomorfertőzést kapott, feltételezhetően a szennyezett víztől. Sajtóértesülések szerint a politikust még két nappal később is a kórházban kezelték.

Bhagwant Maan

Bagwant Maan (Fotó: Sanjeev Verma/Hindustan Times via Getty Images)

Pártja, az Aam Admi ugyanakkor tagadta, hogy Maan kórházba kerülésének bármi köze lenne ahhoz, hogy ivott a folyó vizéből. Azt állították, hogy a főminiszter csupán rutinvizsgálaton esett át és már aznap haza is tért.

A Kali Bein a szikhek szent folyója, melyről úgy tartják, hogy a szikhizmus alapítója, Nának guru megfürdött benne,  majd ezt követően érte el a megvilágosodást.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top