nlc.hu
Gasztro
A leégett tatabányai méhészet nem adja fel

Több millió méh pusztult el a tatabányai tűzben, egy egész élet munkája lett oda

A tatabányai méhészet újjáépítését egyetlen üveg mézük megvásárlásával is segíthetjük.
Tűzvész a Tatabányai Méhész birtokán

Az augusztusi forróságban történt balesetben érte tűzvész a tatabányai méhészetet. „Közel 100 méhcsalád semmisült meg a tűzben és vele az életünk” – írták. Ez számításaink szerint több millió méh pusztulását jelentheti, átlagosan ugyanis 40 ezer méh alkot egy családot. A nagy szárazságok idején a populáció lecsökkenhet családonként 20-30 ezer egyedre is. Egy méhcsalád maximális száma átlagosan 100 ezer méh. 100 család elvesztése tehát milliós egyedszám halálát jelenti.

Az egész méhész ágazat szenvedett a nyár folyamán a hosszan tartó hőségtől és szárazságtól, magukkal a szomjazó méhekkel együtt. „A nektár- és virágporhiány miatt nagyon kevés utódot nevelnek, és agresszívabbak is a szokásosnál. (…) az állatok idejük jó részét a kaptáraknál töltik” – idéztük egy hazai méhész beszámolóját júliusban.

A Tatabányai Méhész néven ismert őstermelő megírta közösségi oldalán a történteket, egy sajnálatos balesetet, aminek nyomán tűz ütött ki. Mintha nem történt volna elég tragédia, egyes kommentelők elkezdték őket hibáztatni a tűzvészért, amire így reagált a méhészet: „Az oldalon elszaparodtak a rosszindulatú kommentek! A tüzet egyet robbanómotoros lombfújógép kipufogója okozta a 3 hónapja fenálló szárazságban! Nincs biztosításunk, mert ezt nem biztosítják. Mi a padlón vagyunk!

Ha szeretnénk segíteni a méhészet újjáépítésében, azt egyetlen üveg méz megvásárlásával is megtehetjük. Sok kicsi sokra megy. Készítenek akácmézet, akác lépesmézet, hárs-, napraforgó-, repce-, tavaszi vegyes virágmézet, többféle propoliszos mézet, akácmézes lépszeletet, virágport és külön propoliszt is, az árlista itt található.

Az eredeti beszámolójukat szó szerint közöljük:

A pénteki napon, még az eső előtt, leégett a méhészetünk Tatabányán. Ennyi maradt az egész életünk munkájából. Közel 100 méhcsalád semmisült meg a tűzben és vele az életünk.
A szerencsétlenek még megtermelték a mézeket, de a pihenésig, a betelelésig már nem jutottak el. Pokoli a fájdalmunk!
Mindent újra kell építenünk, ami rengeteg idő, energia és pénz.
Sokan kerestek meg azzal, hogy hogyan tudnának segíteni. Számunkra az a legnagyobb segítség, hogy ha veszitek a mézünket. Mi nem segélyt kérünk, hanem lehetőséget! Lehetőséget, hogy el tudjuk adni a mézünket. Nagyon szépen köszönjük, ha az elkövetkezendő hónapokban gondoltok ránk és ajánlotok minket a munkahelyeteknek, a kollegáitoknak, az ismerőseiteknek, barátaitoknak, rokonaitoknak.
Bár tudjuk, hogy hatalmas küzdelem lesz, de mi nem akarjuk feladni! Mi tovább szeretnénk dolgozni a méhekért, a természetért és értetek!
Nem lehet így vége!

VIA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top