Az étteremben kondenzációs gázkazán felszerelésével próbálják csökkenteni a gázfogyasztásukat, de még ezzel együtt is kétségbeejtő az egri Macok Bisztró és Imola Udvarház helyzete, melynek tulajdonosa arról mesélt a sajtónak, hogy az éttermükben és a hozzá tartozó 15 szobás hotelben az eddigi hétszázezer helyett majd nyolcmillió forintos gázszámlát fognak kapni – írja a 24.hu.
Korábban húszszoros áron kínálták nekik a gázt, ezt sikerült tizenháromszoros értékre „lealkudniuk”. Macsinka János tulajdonos szerint ezek a gázszámlák kitermelhetetlenek, hiszen nem kérhetnek harmincezret egy rántott szeletért, és a szobáikat sem tudják százezrekért adni. Az étteremben és a hotelben összesen 49 ember dolgozik, ezt a létszámot a tulajdonos biztosan kénytelen lesz csökkenteni. Emellett azzal a problémával is meg kell küzdeniük, hogy már most érzik: az emberek sokkal óvatosabban költenek, mint korábban.