nlc.hu
Gasztro
Hiányzó árstopos termékek miatt bírságolták meg a Tescot

Megbírságolták a Tescót, mert nem tartott árstopos cukrot és olajat

A cég azt mondta, beszállítási gondokkal küzd és a termékek pánikszerű felvásárlása is gondot okoz.

Még június végén született határozat a bírságról, most pedig nyilvánosságra is hozták. A dokumentum szerint áprilisban egy bejelentés alapján helyszíni hatósági ellenőrzést végeztek a mátészalkai Tesco áruházban, ahol a hat hatósági áras termék közül kettőből: kristálycukorból és napraforgóolajból sem tartott készletet a vállalat. Ráadásul a 2021-es átlagos készletmennyiséget igazoló iratok sem álltak rendelkezésre – számolt be a vg.hu cikke alapján az ATV.

Kristálycukor halom, aminek a tetejére esnek cukor kristályok.

Fotó: Pixabay

A vállalat azzal védekezett, hogy beszállítói problémák miatt egyre többször fordul elő, hogy hiába rendelnek, nem érkezik meg központi raktárukba a kért mennyiség.

Tájékoztatásuk szerint a beszállító két héten keresztül áprilisban olajból a rendelt mennyiség 24, majd a 44 százalékát tudta csak biztosítani. Cukorból pedig a rendelt mennyiség 53, majd 75 százaléka érkezett csak be. Emellett a pánikszerű felvásárlási jelenséget is említették az okok között.

A hatóság 50 ezertől 3 millióig tartó bírságot szabhat ki, ha valaki megsérti a hatósági áras termékekre vonatkozó jogszabályt. Mivel a Tesco először érintett ilyen ügyben, 300 ezer forintos bírságot kapott.

Mint ismert, az orosz-ukrán háború miatt rövid idő alatt rettenetesen megugrott a növényi olajok ára a világpiacon, mivel Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője és exportőre. A kialakult bizonytalanság miatt felvásárlási hullám indult el sokfelé és ezért több helyen korlátozó intézkedéseket vezettek be a kereskedések. Nemrég például kiderült, hogy a Schleswig-Holstein tartományában található Lidl üzletekben már csak személyi igazolvánnyal lehet ilyen terméket venni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top