nlc.hu
Gasztro
Egy háztetőn működik a világ legkisebb szőlőbirtoka

Kétmillió egy üveg bor a világ legkisebb szőlőbirtokán, és arra kérnek, hogy ne igyál belőle

A Mari 10 borászat

Nem tudjuk, kamu-e, amit csinálnak, de az biztos, hogy rendkívül meggyőző és szép a Mari 10 nevű borászat és szőlőbirtok. A Reggio Emilia szívében, egy 16. századi épület tetején található vállalkozásnak nincs külön birtoka: ami szőlőjük van, az mind itt terem a tetőn. Ennek megfelelően

évente nagyjából 30 üveg bort állítanak elő, ezt azonban 5 ezer euróért, azaz 2 millió forintért árulják.

Mármint üvegenként. Ha ez nem lenne elég: azt kérik, hogy aki vesz tőlük, az ne igya meg. Nem azért alkották meg ugyanis. Tulio Masoni tulajdonos a CNN-nek úgy fogalmazott: üvegeik a polcra, sőt, vitrinbe valók, hogy a baráti társaságok diskuráljanak róla, nem azért, hogy megigyák. Egy biciklikereket is fel lehet akasztani a falra, hogy az emberek gyönyörködjenek benne és rájöjjenek, milyen szép – az ő borai is hasonlóak. Műalkotások tehát, nem szimpla italok.

A szőlőtőkék földjét egyébként tojással, banánnal és hínárral vegyítik, plusz Masoni szerint hozzáad az ízhez a város nyüzsgése is, a végeredmény pedig izgalmas, komplex, hosszú lecsengésű. Igaz, ezt már tényleg el kell hinnünk neki, ugyanis bár egészen sokan vásárolnak tőle – főleg éttermek és cégek, de ők is azért, hogy továbbadják a borokat ajándékként – olyannal még nem találkozott senki, aki tényleg meg is itta volna. 

Ha Magyarországon hozzáférhető, nem ilyen drága borokra vágysz, amelyeket meg is szabad inni, erre tessék!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top