nlc.hu
Gasztro

Bezár Újpest legjobb gourmet étterme

Bezár Újpest legjobb gourmet étterme, ahol a környék legszínvonalasabb ebédmenüjét készítik

A pandémia alatt nyílt, a rezsiszámlák viszik el. Szeptember 30-ig még élvezhetjük az Ételműhely Gourmet Kantin és Bár vendégszeretét.

Újpest főterén, a Szent István téren nyitott éttermet Iklódi Dóra és Hack Barnabás séf a világjárvány első hulláma után, 2020 nyarán. A vendéglátás számára ebben az évben kezdődtek a komoly nehézségek, mégis akadtak olyan bátor és eltökélt hivatásbeliek, akiket a fenyegető következő bezárásos időszakok sem rettentettek el a megnyitástól.

Ilyen volt az Ételműhely is, ami lakásétteremként lépett be a fővárosi vendéglátás vérkeringésébe, majd egy évre rá mellette megnyílt az Ételműhely Gourmet Kantin és Bár is. Működtetői az életben is egy párt alkotnak, Hack-Iklódi Dóra a Wander Food Wonder gasztroblog írója, Hack Barnabás neve pedig ismert a szakácsszakmában. Korábban az óbudai Stereo Chefben főzött, majd olyan hazai csúcséttermek konyháin fordult meg, mint a Michelin-csillagos Costes, majd az idén az ország legjobb vidéki éttermének megválasztott tatai Platán.

A gasztronómiában évek óta uralkodó skandináv térhódítás Hack Barnabást is megérintette, sztázsolt a Michelin-csillagos dániai Frederiksminde Hotel éttermében is. Az észak-európai szellemiség és letisztultság jegyeit is magán viselő Ételműhely egy éven át lakásétteremként vitte hírét Újpestnek azzal az üzenettel, hogy a topgasztronómia nem szorulhat csakis a belvárosba és Budára. Ennek megfelelően teljes Észak-Pestről, Dunakesziről Gödről és Fótról is jártak a vendégek Dóra és Barnabás műhelyébe.

Az újpesti Ételműhely Gourmet Kantin és Bár

Még biztosan fogunk hallani Iklódi Dóráról és Hack Barnabásról / Fotó: Ételműhely Gourmet Kantin és Bár

Egy évre rá a hagyományosabb vendéglátás jegyében megnyitották az Ételműhely Gourmet Kantin és Bárt is, ahol à la carte kínálattal és olcsó ebédmenüvel várták a pestieket. A lakásétterem rendezvényekre kiadott gasztrostúdióvá alakult, a „kantinban” pedig az alapanyag-központú főzés és a csúcséttermekben elsajátított tudás a házias magyar konyha alapvetéseivel találkozott. Az Ételműhelyben olyan otthoni kedvencek XXI. századi – de rendkívül közérthető – átiratai születtek meg, mint a rántott karajé, túrós tésztáé, lúdláb tortáé vagy mákos gubáé.

Rosé kacsamell édesburgonyás gnocchival és bébispenóttal

Rosé kacsamell édesburgonyás gnocchival és bébispenóttal / Fotó: Ételműhely Gourmet Kantin és Bár

Az 1890 forintnál induló heti ebédmenüjük ár-érték arányban messze verte a környékbeli mezőnyt, az éttermi étlapon található rosé kacsamell édesburgonyás gnocchival és bébispenóttal pedig 3790 forintért ebben a kivitelezésben és minőségben egy igazán gáláns ajánlat volt.

Ami az árképzést illeti, a külvárosban nem foghat olyan vastagon a toll, mint a belső kerületekben vagy Budán, az új rezsiszámlák szorzóit pedig el tudjuk képzelni.

Hack Barnabásról minden bizonnyal fogunk még hallani a hazai gasztrovilágban, és talán az Ételműhely koncepciója is csak Csipkerózsika-álomba szenderül most. Szeptember 30-ig mindenesetre még nyitva tart az Ételműhely Gourmet Kantin és Bár.

Újpest pedig ma sem bővelkedik jobbnál jobb éttermekben. Fülepi Kálmán 2019-ben Újpest és Dunakeszi határán nyitott étterme, a Kami Kisvendéglője képvisel még kiemelkedő színvonalat, az Ételműhely megszűnése a fentiek mellett ezért is veszteség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top