Tegan Godden még a koronavírus-járvány miatti lezárások idején jött rá, hogy mennyire szeret sütni. A 19 éves lány pedig nemrég megnyert egy tízezer fontos, fiataloknak szóló támogatást, ami saját üzletének bővítésére szeretne felhasználni. A Newportban található Bonkers Bakes cukrászda, illetve pékség dekorációját az Alice Csodaországban világa ihlette, és reméli, ezzel a vállalkozással sokakon tud majd segíteni, sokaknak tud majd kellemes pillanatokat szerezni.
Tegan Goddent nagyszülei nevelték fel, miután édesapja meghalt, amikor ötéves volt. Gyermekként sokat volt fogyatékkal élők közelében nagynénje révén, és az, hogy másokról gondoskodhasson, nagyon fontos a számára. „Azt szeretném, hogy a vendégeim a cukrászdába betérve komfortosan éreznék magukat, hogy tudják, itt barátságos, elfogadó közeg várja őket. És az üzlet kialakításánál odafigyeltünk az akadálymentesítésre is” – nyilatkozta.
Hozzátette, szeretne majd workshopokat tartani hátrányos helyzetű gyerekek és felnőttek számára, illetve olyan áron kínálná termékeit, hogy olyan szülők is vásárolhassanak nála, akik egyébként nem engedhetik meg maguknak, hogy cukrászdába vigyék a gyermekeiket.
(via Metro)