nlc.hu
Gasztro
Oroszlán diétán lévő nő

Öt éve „oroszlán” diétán van ez a nő – kizárólag húst eszik

Se zöldséget, se gyümölcsöt nem fogyaszt.
Oroszlándiétán lévő nő

Egy nő, aki állítása szerint 2017 óta csak húst eszik, azt mondja, ez volt élete legjobb döntése. Mikhaila Peterson, egy amerikai influencer először csak hat hét erejéig állt állt az oroszlán diétára, ám annyira megtetszett neki, hogy immár több éve tartja.

A nő főleg marhahúsból készült termékeket, például steaket, darált húst fogyaszt, amit kizárólag tengeri sóval ízesít, inni pedig csak vizet szokott.

A Mikhaila által folytatott „oroszlán-diéta” hasonlít a népszerű ketogén étrendhez, amely úgy működik, hogy a fogyás érdekében a szervezetet ketózis (éhezés) állapotába kényszeríti. A keto elmélete szerint a lassan felszabaduló energia nélkül, amit a szervezet általában a szénhidrátokból venne fel, a testünk a zsírraktárakhoz fog nyúlni, így idézve elő fogyást.

Mikhaila azonban nem fogyni akart, egészségügyi okokból fordult a diéta felé, miután hétéves kora óta szenvedett a fiatalkori reuma egy ritka formájától, ami miatt rengeteg gyógyszert kellett szednie.

A nőnek az ízületi gyulladása miatt 17 éves korában két ízületpótlásra is szüksége volt, a műtét után pedig azt mondták az orvosok, élete végéig gyógyszereket kell szednie, többek között Aderallt, nyugtatókat és immunszupresszánsokat.

23 éves korára Mikhaila teljesen átállt a húsalapú étrendre, amely főként marhahústermékekből állt. Kezdetben szigorú paleo diétát tartott, aminek során húst, salátaféléket és gyökérzöldségeket fogyasztott. Az ízületi gyulladásos tünetei már ekkor is enyhültek, még a gyógyszeres kezelést is elhagyta.

Azonban amikor 2016-ban Mikhaila terhes lett, a korábbi tünetei visszatértek. Miután 2017-ben megszületett a lánya, a nő úgy döntött, hogy szigorú marhahús alapú étrendet fog követni. 

Állítása szerint két hét után elmúltak a fájdalmai és energikusabbnak érezte magát, hat hét után pedig teljesen eltűnt a depressziója és letette a nyugtatókat is.

(via LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top