Most kell betárazni krumpliból és sertéshúsból – hamarosan hiány léphet fel a boltokban

nlc | 2023. Január 03.
Elfogyott a hazai készlet.

Kifogytak a készletek, a magyar burgonya januárban eltűnhet a boltok polcairól – írta meg a Napi.hu Raskó György agrárközgazdász reggeli Jazzy FM-es rádióinterjúja alapján.

A szakember hozzátette: külföldről, drágábban kell importálni a zöldséget, ami az árstop miatt jelentős pluszköltséget ró majd a hazai viszonteladókra. Emiatt pedig hosszú távon hiánycikké válhat a krumpli.

A szakértő arra is figyelmeztetett, hogy hasonló probléma léphet fel a sertéshús esetében, aminek a nagykereskedelmi ára mintegy nyolcvan százalékkal emelkedett. Bár a fogyasztói árak az alapvető élelmiszerek esetében rögzítve vannak, a sokkal magasabb importár jelentős veszteséget okoz a viszonteladóknak, akik egyedül a készleteken tudnak spórolni.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség nemrég az élelmiszer-árstop kivezetésére kérte a kormányt: úgy vélik, hogy az intézkedés csak árt a kereskedelemnek és nem éri el a célját sem, mert láthatóan nem csökkent az élelmiszerárak inflációja. 

Az agrárminisztérium ezzel szemben tavaly decemberben még egy fél évre, április végéig meghosszabbította az élelmiszer-árstopot.

Exit mobile version