nlc.hu
Gasztro
Mi készíthető, olaj nélküli, forrólevegős fritőzben?

3 meglepő finomság, amit olaj nélküli fritőzben süthetünk

Ahogy annak idején a mikrohullámú sütő, az elmúlt pár évben az olaj nélküli fritőz (forrólevegős fritőz) tette be a lábát csaknem minden háztartásba. Ha te is szert tettél rá, mutatjuk, milyen különleges dolgokat készíthetsz benne a klasszikusokon túl.

Az olaj nélküli fritőz használatával a serpenyőben sütést és a hagyományos sütő beizzítását is kiválthatod. Szuperereje a forró levegő, így zsiradék hozzáadása nélkül is finom és ropogós lesz, amit beleteszel, másik nagy előnye pedig az, hogy a sütési idő jóval rövidebb ebben, mintha hagyományos sütőben készítenéd az ételt.

Almachips

Ízletes és egészséges fogás, amit sütőben alacsony hőfokon 5-6 óra leforgása alatt lehetne elkészíteni. Az olaj nélküli fritőzzel megspórolhatod ezt a végtelennek tűnő sütési időt, a végeredmény mégis mennyei.

Hozzávalók:

  • 1 közepes méretű alma
  • 1/2 citrom
  • 1/2 evőkanál nádcukor (el is hagyható)

Így készül:

  1. Az egészségvédő hatásáról is híres almát alaposan megmossuk és meghámozzuk.
  2. Eltávolítjuk a magházát, majd olyan vékony szeletekre vágjuk, amilyenre csak tudjuk. A legjobb, ha van kéznél egy burgonyahámozó, aminek a héj eltávolításakor is nagy hasznát vehetjük.
  3. A felszelt almára csavarjuk a citrom levét, és ha az étrendünk megengedi, vékonyan meghintjük nádcukorral.
  4. Az olaj nélküli sütőt 160 fokra állítjuk, és 5 percig sütjük benne a kosárba fektetett almaszeleteket. Ha letelt az idő, 180 fokra emeljük a hőfokot és még 2-3 percig sütjük.
  5. A sütési idő második felében rajta kell tartani a szemünket, mert az igazán vékony szeletek könnyen odakapnak, ha nem vigyázunk.
  6. Ha elkészült (akkor jó, ha még világos marad a színe!), egy tálra tesszük és más teendőnk nincs is vele.

Így készül olaj nélküli fritőzben az almachips

Sült gesztenye

Ha van olaj nélküli sütőd és odavagy a sült gesztenyéért, érdemes kihasználni, amíg még találsz a piacon vagy a szupermarketben gesztenyét! Amellett, hogy sütőben és serpenyőben is készítheted, jó, ha tudod, hogy forrólevegős sütőben is szuper lesz!

Hozzávalók:

  • 35 darab gesztenye

Így készül:

  1. Megmossuk és átválogatjuk a gesztenyét. Ha sérült, penészes vagy lyukas darabot találunk, azt kidobjuk.
  2. Domború felükkel felfelé fordítjuk a gesztenyéket és X-alakban bevágjuk.
  3. Az olaj nélküli sütőt felmelegítjük 180 fokra, és 15-20 percre betoljuk a kosárban szépen elrendezett gesztenyéket.
  4. Az utolsó 7-8 percben érdemes időnként kinyitni és rápillantani, nehogy túlsüljenek.

Otthon sült gesztenye

Fűszeres réparudak

Szuper választás köretnek, ha már unod a monotóniát, de önálló fogásként is megállja a helyét, főleg ha mártogatósként kínálsz mellé egy kis hummuszt vagy szépen kikevert joghurtot.

Hozzávalók:

  • 380 gramm sárgarépa
  • Szárított rozmaring
  • Őrölt zsálya
  • Só ízlés szerint
  • 1 kiskanál olívaolaj

Így készül:

  1. A répát alaposan megmossuk, meghámozzuk és a végeit levágjuk.
  2. Először hosszában elnegyedeljük, majd keresztben félbevágjuk a zöldséget, hogy kisebb méretű hasábokat kapjunk.
  3. Egy tálba tesszük, meglocsoljuk az olajjal és kedvünk szerint fűszerezzük, végül enyhén megsózzuk.
  4. Az olaj nélküli sütőt 200 fokra állítjuk és betoljuk a kosárban szépen elrendezett fűszeres sárgarépát.
  5. A 3. perctől kezdve időnként megrázogatjuk, hogy egyenletesen süljön át a melegen, langyosan és hidegen is ízletes fűszeres répa.

Fűszeres réparudak kék tányéronFotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top