nlc.hu
Gasztro

Húst és sajtot próbált Ausztráliába csempészni egy spanyol férfi

Nem szólt, hogy hús és sajt van nála, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy spanyol férfit

A férfit felrakták a következő Spanyolországba tartó repülőre és akár három évre is kitilthatják a szigetországból.
Pancetta egy fatányéron

Nem jelentette be, hogy a csomagjában hús és sajt is van, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy 20 éves spanyol férfit, aki ezzel az első az ország történetében, akinek az új, szigorított élelmiszerbiztonsági előírások miatt vonták vissza a vízumát – írta meg az MTI.

A férfit emellett  3300 ausztrál dollárra (mintegy 845 ezer forintra) meg is bírságolták. A férfinál 275 gramm pancettát, 665 gramm más sertéshúst, valamint 300 gramm kecskesajtot találtak.

„Ez súlyosan sérti az ausztrál biológiai biztonságra vonatkozó törvényeket, és akár veszélybe sodorhatta volna az ország mezőgazdasági iparát is” – jelentette ki Murray Watt mezőgazdasági miniszter.

Watt hangsúlyozta, a  szigorú szabályok célja a többi között az is, hogy megakadályozzák az olyan betegségek behurcolását, mint a marhákra veszélyes száj- és körömfájás.

Az ausztrál kormány még tavaly októberben jelentette be, hogy szigorúbb szabályokat vezetnek be azokkal az utazókkal szemben, akik nem jelentik be érkezéskor a növény- és állategészségügyi kockázatot jelentő árukat, hogy megakadályozzák a betegségek és kártevők bejutását az országba. A szigorítás január elején lépett hatályba. A minisztérium emlékeztetett, hogy akinek a vízumát visszavonják, azt az első repülővel haza is küldik, és akár 3 évre ki is tilthatják az országból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top