nlc.hu
Gasztro

Kilövik és pörköltet főznek a hódokból Tiszaalpáron

Berágtak a hódokra Tiszaalpáron: kilövik és pörköltet főznek belőlük

Sőt, most már bárki lőhet arrafelé hódot, ha az engedéllyel rendelkező vadászok egyike jelen van.
Hód a vízben

Az elmúlt időszakban sok kárt okoztak a hódok a Bács-Kiskun vármegyében a Szikrai Holt-Tiszán, az Alpári Holtág területén, valamint a lakiteleki Tőzegbányánál is. A fiatalabb fákat kidöntik, az idősebbek kérgét megrágják, emiatt a fák kipusztulnak. A megrágott fák akadályozzák a horgászatot is, valamint veszélyt jelentenek a pecásokra, mert bármikor kidőlhetnek – írja a Baon.hu.

A rágcsálók tevékenysége miatt a tiszaalpári önkormányzat kérelmet nyújtott be a hódok gyérítésére. Meg is kapták az engedélyt 10 hód kilövésére a Kiskunsági Nemzeti Parktól. A park szerint az eurázsiai hód állományszabályozása nem sért természetvédelmi érdeket, mivel a faj állományának fennmaradását nem veszélyezteti.

Popper Zsolt helyi halőr és vadász a lehetséges tízből már négy hódot kilőtt.

Büszke vagyok arra, hogy én vagyok az első a vármegyében, aki hivatalos úton lőhettem ki hódot 

– mondta.

Tiszaalpáron az először kilőtt hódból pörköltet készítettek, ezt maga a polgármester, Vancsura István javasolta, aki maga is vadász. Azt mondta, az elejtett hódokat a helyi vadászegyesület főzze meg, és aki akarja, megkóstolhatja a hódpörköltet. 

A Baon úgy tudja, a vadászegyesület tagjai kérelemmel fordultak az elnökhöz, hogy ne csak a vadászmester, a két hivatásos vadász és a halőr lőhessen hódot, hanem az is, aki akar. Az elnök ezt engedélyezte is, vagyis bárki lőhet hódot, de csak akkor, ha a négy vadász közül valamelyik jelen van.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top