nlc.hu
Gasztro

300 ezer forintba került két koktél és egy saláta egy görög étteremben

Több, mint 300 ezer forintot fizetett egy salátáért és két italért egy pár egy görög étteremben

Ezért is fontos megnézni az értékeléseket, mielőtt beülünk egy étterembe külföldön.

Egy amerikai házaspár azt állítja, hogy egy hírhedt görög étteremben két italért, négy rákollóért és egy salátáért elképesztő, 800 eurós (kb. 310 000 forintos) számlát kaptak – írta meg a Mirror.

A 31 éves Jessica Yarnall és férje, a 30 éves Adam Hagaun azt mondják, hogy azt hitték, hogy a koktélok darabja 25 euróba kerül, amikor a mykonosi DK Oyster bárban rendeltek, azonban amikor négy rákolló, két koktél és egy görögsaláta elfogyasztása után megkapták a számlát, megfagyott bennük a vér.

A mojito darabja 100 eurós árral lett felszámolva annak ellenére, hogy korábban az étlapon az összeg negyedéért hirdették. Mikor a turisták felelősségre vonták a személyzetet, azok azt állították, hogy a pálinkáspohárnyi mojito kerül 25 euróba, a rendes koktél pedig más árfekvésben van.

Jessica, aki fodrászként dolgozik, azt is hozzátette, hogy bár nem akartak fizetni, a pincérek fenyegetően léptek fel, így végül jobb híján készpénzben rendezték a számlát. Az étterem egyébként híres arról, hogy átveri a turistákat, korábban többen is a páréhoz hasonló történetekkel álltak elő vele kapcsolatban.

A nő elmondta, hogy az utcáról egy pincér hívta be őket az étterembe, ahol azonnal étlapot kértek. Ám a személyzet már a leültetés után elkezdte vinni nekik az ételeket azt állítva, hogy megrendelték azokat.

„Ez nagyon furcsa volt, de igyekeztünk udvariasan viselkedni és nem konfliktusba keveredni a személyzettel. Azt gondoltuk, hogy a nyelvi akadályok miatt történhetett a dolog” – mesélte, hozzátéve, hogy gondoltak arra, hogy kicsit drága lesz az étel, de ennyire még álmukban sem számítottak.

Jessica rákeresett az étlapra, amin a koktél 25, a rák pedig 38 eurós áron szerepelt – az, hogy az előbbi csak egy röviditalnyi mojitora, az utóbbi pedig mindössze 1 gramm (!) rákra vonatkozik, csak a fizetésnél derült ki.

Az étterem egyébként Trip Advisoron és a Google felületén is elég rossz értékeléseket kapott, és többen számoltak be a páréhoz hasonló élményről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top