Ki a nagymamához, ki a síeléshez köti a gőzgombóc adta örömöket. Akár a „nagymamaillat”, a kötény és terített asztal, akár a hütték olvadós, kipirult arcokkal teli, sramlizenével kísért germknödelezése jut eszünkbe, a gőzgombóc az emberiség egy olyan találmánya, ami összehoz.
Ha egy helyen tej, tojás, liszt, vaj, cukor nélkül kínálják, legyünk csak óvatosak! A gőzgombóc bizony a felsoroltaktól jó, mégpedig igen sok tejjel és sok tojással. Csak maga a tisztességesen elkészített, sűrű vaníliasodó is felvesz egy jó fél doboz tojás sárgáját.
Hagyományosan masszív, nem folyós szilvalekváros töltelékkel készül, vaníliasodóval és mákszórással kínálják. A mák persze egy igen megosztó alapanyag, ezért sok helyen kérhetjük anélkül, illetve más ízkombinációk is készülnek belőle.
Az Édesmindegy ikonikus desszertje lett
Újlipócia is gőzgombócozik. Az Édesmindegy desszertbárként aposztrofálja magát, de olyan merényletekkel is lesben állnak, mint a töltött bundáskenyér vagy a „barbár reggeli” (ami egy mindent-bele rántotta). Sósságokban is erősek tehát, de két közönségkedvenc desszertjük a portugál klasszikus, a mennyei kis vaníliakrémes kosárka, a pastel de nata. No és a gőzgombóc! Igazi cukrászda lévén ők variáltak is rajta, a szilvás alapverzión túl készítenek – jelenleg is – nutellásat és almás-fahéjasat.
Édesmindegy
Budapest XIII. kerület, Pozsonyi út 16.
A wekerlei másik bolt fél siker volna nélküle
A Wekerle-telepi másik bolt a város egyik legelvarázsoltabb gasztrohelyszíne. Ínyencüzlet, borbolt, kávézda, reggeliző és ebédmenüs hely, pazar hidegtálak lelőhelye, és a környéken közismert csacsogóhely, ahol jó egyáltalán csak lelassulni egy kicsit. Bár a kispesti Wekerlénél síkabb területet keresve sem találnánk a fővárosban, valamiért mégis kultikus lett itt a gőzgombóc.
Köszönhető talán annak is, hogy a séf igen kreatívan osztja el a szilvalekvárpöttyöket a gombócokon, bár rossz az, aki nem egy gőzölt gombócra gondol!
Bár kiírták, hogy legutoljára március 15-én gombócoznak, múlt vasárnap mégis újabb hadtest készült. Sokat elárul a másik bolt kulináris világáról, hogy nem állnak meg a szilvalekvárnál: kínálnak citromos, fügés, mogyorókrémes töltelékűt is.
A másik bolt most némi rezsiakadályok miatt időlegesen a közeli, szintén kispesti Post Balatonon működik – a de a gőzgombóc ugyanaz!
a másik bolt helyett most a Post Balaton vár
a másik bolt:Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér
Post Balaton: Budapest XIX. kerület, Mészáros Lőrinc u. 45.
Míg nincs szabadtéri terasz, gombócozunk – Majorka
A városmajori Majorka immár 15 éve várja a kicsit és nagyon éheseket, a kis- és nagyivókat. Nyáron gesztenyefák árnyékában válthatjuk meg itt a világot, a zimankóban pedig gőzgombócok mellett. Nem sajnálják a gombócokat körítő vaníliasodót és a mákszórást a tetejéről – igazából tökéletesen illik a faburkolatos, színes lampionos budai törzshelyhez.
Majorka
Budapest XII. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor 16.
„Vaníliafürdőben, máksapkával!” – Igazi Hütteség az Ürömi Hüttében
Vétek volna kihagyni egy gőzgombócajánlóból az éttermet, amely sosem volt hütte, mégis egy hütte. Ürömöt akkor is érdemes felkeresni miatta, ha csak ez az egyetlen okunk, hogy erre járjunk: az agglomerációbeli vendéglőben úgy főznek, ahogy mostanában sajnos egyre kevesebb igazi osztrák hüttében, ahol vészesen elterjedtek a konyhai komfortmegoldások, a porlevesek és a mirelt gombócok.
Szeretjük, ha egy vendéglátóhelynek efféle hitvallása van: „A Hütte nem használ vaníliás cukrot és semmilyen szintetikus vaníliának látszó mérget! Csak és kizárólag madagaszkári vaníliarúddal dolgozunk. Ez a gőzgombóc sodójára is vonatkozik.”
Ürömi Hütte
Üröm, Rókahegyi út
Egy megnyerő szőkeség a mákos mezőnyben az Almáskertben
Reméljük, hogy a Magyarország történelmében nagy múltú fogadók reneszánsza is hamarosan elérkezik, és sok szépen felújított útmenti és erdőszéli épület kel új életre itthon – lehetőleg minél jobb konyhákkal. A zebegényi Almáskert egy családias kis fogadó szép kis kerttel, kerti pavilonnal, tágas terasszal. Jól teszi, aki betervezi egy zebegényi kirándulásba. A dióval szórt gőzgombócuk egy üde szőkeség a mákosok mellett, de persze ez utóbbi szórással is kérhető! Zebegényben remek velős pirítózós helyeket is ajánlottunk nemrég.
Almáskert Fogadó
Zebegény, Almáskert út 13.
Mákos üdvözlet a sógoroknak a hegyeshalmi Paprika Csárdában
A hegyeshalmi Paprika Csárdának olyan biztos vendégbázisa van, mintha nem is egy határátkelőhely szállásadója és étterme volna. A tulajdonosok láthatóan úgy döntöttek, hogy kimaxolják a csárda életérzést. A Paprikát minden attribútummal felvértezték, ami a „magyaros” konyha és vendéglátás sajátja, sűrű fürtökben lógó csípős paprikákkal, fokhagymákkal, dísztányérokkal a faborítású falon.
Ez a világ kétségtelenül a magyar néplélek része, ahol otthonos érzés kikérni régi iskolás tatár bifszteket, az emberes rántott húst, a csülkös csusza Paprika Csárda módra pedig a ház büszkesége – akárcsak a gőzgombócuk.
Paprika Csárda
Hegyeshalom, Miklóshalmi út 1.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Étkezdék kedvence is: csíkos gombócok Falánk Fannynál
Szabályosan úszik a vaníliasodóban az egri étkezde gombóca. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy egyszerűbb helyeken, kifőzdékben, étkezdékben is előszeretettel készítenek gőzgombócot egész évben. Falánk Fannyról annyit érdemes tudni, hogy Eger belvárosában, a Dobó tértől néhány sarokra várja vendégeit. Egy igazi egyszerű étkezde, ahol jó áron lehet jól lakni, és nem csak a turisták találják meg, hanem az egriek törzshelye is. A gőzgombócot külön tábla hirdeti az étterem előtt, a kedvelt desszertet pedig többféle ízzel cifrázzák: „szilvás vagy csokis, vaníliás vagy csokoládés öntettel, melyről nem maradhat le a dió, mák, fahéj, kókusz vagy kakaó!” – írják.
Falánk Fanny Eger
Eger, Széchenyi István u. 2.
Recept: házi gőzgombóc szilvalekvárral, mákkal és vaníliasodóval
Bár Belső Olga azzal biztatja a főzőkedvű olvasókat, hogy jóval egyszerűbb elkészíteni a gőzgombócot, mint a szilvás gombócot például, azért ugyancsak igényel konyhai rutint az elkészítése.
Nemkülönben gőzölőbetétet, ami ha nincsen kéznél, magunk is eszkábálhatunk. Egy jó minőségű, nem szakadós sütőpapírt lyukasztgassunk ki (aprócska lyukakkal), így is párolhatjuk a gombócokat. Fontos, hogy tartsuk a gombócok között a távolságot, hiszen meg fognak dagadni.
Hozzávalók:
A tésztához:
- 0,5 kg liszt
- 3 dl tej
- 2,5 dkg élesztő (vagy egy csomag instant élesztő)
- 1 teáskanál cukor
- 1 teáskanál só
- 1 tojás
- 3 dkg vaj
- szilvalekvár
A vaníliasodóhoz:
- 0,5 liter tej
- 5 tojássárgája
- 5 evőkanál cukor
- 3 csomag vaníliás cukor vagy vaníliakivonat vagy egy vaníliarúd
A tetejére:
- 3 evőkanál mák
- 3 evőkanál cukor
Elkészítése:
- A tejet meglangyosítjuk, belekeverjük az élesztőt és a cukrot, és langyos helyen felfuttatjuk.
- Közben kimérjük a lisztet, beletesszük a tojást és a sót, majd, amikor felfutott, az élesztős tejet is.
- Sima tésztát dagasztunk belőle, majd letakarjuk és egy órán át kelesztjük.
- A tésztát átgyúrjuk, kinyomkodjuk belőle a fölösleges levegőt, majd félbevágjuk, két hengert formázunk belőle, amit felszeletelünk.
- Egy-egy szeletet a tenyerünkbe veszünk, ellapítjuk, belekanalazunk egy kis szilvalekvárt, majd jól lezárjuk, és gombóccá formáljuk.
- Közben feltesszük forrni a vizet, amibe beleteszünk egy gőzölőbetétet.
- A betétet kikenjük vajjal, majd beletesszük a gombócokat. Jól meg fognak dagadni, szóval egymástól tisztes távolságra. 12 perc alatt készre gőzöljük.
- A kész gombócokat kivesszük, és megkenjük vajjal, hogy ne száradjanak ki. Ezután jöhet a következő adag gombóc, és ezt addig csináljuk, míg mind el nem fogy.
- Közben a vaníliasodóhoz elkezdjük melegíteni a tejet, beletesszük a többi hozzávalót is, és lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük.
- Tálaláskor egy mélytányérba szedünk vaníliasodót, ráültetjük a gombócot, a tetejét pedig megszórjuk a cukros mákkal.