nlc.hu
Gasztro
Hütte ételek

Idén nem síelünk, de hüttekaját otthon is ehetünk

Két választásunk van: vagy megvesszük a boltban kényelmi kajaként, vagy elkészítjük otthon. Az első gyorsabb, a második viszont sokkal élvezetesebb. Gőzgombóc, Kaiserschmarrn, Käsespätzle.

Idén nem fogja magát átsíelni a télből a tavaszba még az sem, aki egyébként így szokott tenni, ami még egy marék bánat a látóterünket mostanság kitakaró világfájdalom égig érő kupacának tetejére, de mi nem szomorkodunk egyáltalán emiatt, mert ezt a luxust már végképp nem engedhetjük meg magunknak. Helyette megpróbáljuk kihozni ebből is a legjobbat: úgy teszünk, mintha otthon is lehetne nyaralni (telelni, síelni), de mivel havunk nincs, konyhánk meg van, szorítkozzunk az ételre!

Hüttében kajálni egy élmény

– summázta barátnőm a dolgot egyszerűen, és valóban így van, habár, ha jól emlékszem, inkább a zabálni szót használta. Ebből is érezhetjük, hogy nem kell a haute cuisine, vagy a fine dining által nyújtott élvezetekre gondolni: egy hüttében pontosan olyan ételeket lehet enni, amire a kifejezésből következtethetünk (angolosoknak: hut). Méltó párja ezzel a balatoni bódéknak és a horvát tengerparti csevapcsicsázóknak, azzal a különbséggel, hogy a hüttébe beül az ember, és nem odakint támaszkodik a viaszosvászonnal borított pulton. Mondjuk, ha belegondolunk a közegbe, ez nem véletlen: kint hideg van és hó, bent viszont pattog a tűz és vidám sramlizene szól, hogy rögtön meg is adják az alaphangulatot. Mondjuk, ez tényleg eléggé hiányzik.

Az étel pedig, hogy is fogalmazzak, jellegzetes. Vannak bizonyos, kimondottan hüttékre jellemző fogások, ezek – és akkor most megint csak nem árulok el titkot – az osztrák konyha „remekei”. Senkit sem fárasztanék most a különböző dialektusokkal, így aztán maradjunk a magyar elnevezéseknél: virsli és perec mindenhol van, ahogy forralt bor is. A levesek közül kihagyhatatlan a csíkokra vágott palacsintával készült húsleves (na jó, Frittatensuppe), valamint az öklömnyi méretű májgombóccal megbolondított változat, a főétel pedig mi más lenne, mint bécsi szelet sült krumplival vagy ecetes-hagymás krumplisalátával, de választhatjuk a sajtos nokedlit (Käsespätzle) is. A gőzgombóc és a császármorzsa szintén hozzátartozik a hütte hangulathoz.

Jó hír-e, vagy épp ellenkezőleg, hogy mindezeket az ételeket, sőt, pontosan ugyanezeket, simán megvásárolhatjuk egy itthoni Aldiban is, fagyasztott, vagy por formában. Távol álljon tőlem az ünneprontás, és természetesen készséggel elhiszem, hogy vannak helyek, ahol házi húsleves rotyog az előtte gondosan elsúrolt fazékban, és helyben klopfolják a borjúhúst, de síelő, sőt, tavaly ilyenkor még hüttében dolgozó ismerőseimet körbekérdezve, egyre inkább az a kép rajzolódott ki, hogy fájdalom, az esetek nagy részében porleves, fagyasztott rántott hús és zacskós sült krumpli kerül a tányérra.

Na de kit zavar ez? Egyrészt, mint már említettem, a hüttében úgyis a hangulat a fontos, másrészt meg éppen ráérünk, úgyhogy nyugodtan készíthetünk otthon eredeti, házi ételeket is. Jöjjön tehát három jó kis hüttefogás: a gőzgombóc, a császármorzsa és az osztrák sajtos nokedli receptje, egyben reménykedjünk, hogy nyáron a balatoni strandos lángost már nem magunknak kell megcsinálni, a lábunkat a hideg vizes lavórban hűtve, hanem vidáman megvásárolhatjuk az erre szakosodott helyeken.

Gőzgombóc

Idén nem síelünk, de hüttekaját otthon is ehetünk

Gőzgombóc tálalva (A szerző fotója)

Habár gőzgombócot lehet készen, fagyasztva kapni, otthon is elkészíthetjük. Sokkal egyszerűbb, mint a mi szilvás gombócunk, mivel nincs benne krumpli, és nem is ragad, vagyis könnyű vele dolgozni és összehasonlíthatatlanul kevesebb ideig tart megcsinálni. Tulajdonképpen szinte pontosan ugyanaz, mint a knédli, csak gombócokat formázunk a tésztából, amit megtöltünk szilvalekvárral.

Hozzávalók

  • fél kg liszt
  • 3 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő (vagy egy csomag instant élesztő)
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanál só
  • 1 tojás
  • 3 dkg vaj
  • szilvalekvár

A vaníliasodóhoz

  • fél liter tej
  • 5 tojássárgája
  • 5 evőkanál cukor
  • 3 csomag vaníliás cukor vagy vaníliakivonat vagy egy vaníliarúd

A tetejére

  • 3 evőkanál mák
  • 3 evőkanál cukor

Elkészítés

  1. A tejet meglangyosítjuk, belekeverjük az élesztőt és a cukrot és langyos helyen felfuttatjuk.
  2. Közben kimérjük a lisztet, beletesszük a tojást és a sót, majd, amikor felfutott, az élesztős tejet is. Sima tésztát dagasztunk belőle, majd letakarjuk és egy órán át kelesztjük.
  3. A tésztát átgyúrjuk, kinyomkodjuk belőle a fölösleges levegőt, majd félbevágjuk, két hengert formázunk belőle, amit felszeletelünk. Egy-egy szeletet a tenyerünkbe veszünk, ellapítjuk, belekanalazunk egy kis szilvalekvárt, majd jól lezárjuk és gombóccá formáljuk.
  4. Közben feltesszük forrni a vizet, amibe beleteszünk egy gőzölőbetétet. A betétet kikenjük vajjal, majd beletesszük a gombócokat. Jól meg fognak dagadni, szóval egymástól tisztes távolságra. 12 perc alatt készre gőzöljük.
  5. A kész gombócokat kivesszük és megkenjük vajjal, hogy ne száradjanak ki. Ezután jöhet a következő adag gombóc és ezt addig csináljuk, míg mind el nem fogy.
  6. Közben a vaníliasodóhoz elkezdjük melegíteni a tejet, beletesszük a többi hozzávalót is és lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük.

Tálaláskor egy mélytányérba szedünk vaníliasodót, ráültetjük a gombócot, a tetejét pedig megszórjuk a cukros mákkal.

Osztrák császármorzsa (Kaiserschmarrn)

Idén nem síelünk, de hüttekaját otthon is ehetünk

Fotó: JANERIK HENRIKSSON/TT News Agency via AFP

Viszonylag kevés hasonlóságot mutat a magyar császármorzsával, de mi most nem is azt keressük, hanem a hüttés változatát, tessék:

Hozzávalók

  • 4 tojás
  • 5 evőkanál cukor
  • 1 csipet só
  • 25 dkg liszt
  • fél l tej
  • 1 marék mazsola
  • vaj a sütéshez
  • hozzá szilvabefőtt vagy baracklekvár

Elkészítés

  1. A tojásokat szétválasztjuk. Amíg a robotgép habbá veri a fehérjéket, addig mi egy nagyobb tálban, egy kézi habverővel a sárgájákat a cukorral és a sóval fehéredésig keverjük.
  2. Utána beletesszük a lisztet és a tejet is, simára keverjük, a végén belekeverjük a mazsolát.
  3. Most három részletben beleforgatjuk a tojásfehérjét is, az első adagot beletörjük, a többit már óvatosan dolgozzuk bele.
  4. Forrósítsunk fel egy nagy serpenyőt, tegyünk bele kevés vajat, majd öntsük bele a masszát. Amikor félig megszilárdult, fordítsuk meg. Amikor a másik oldala is megsült, tépkedjük egy fakanál és egy spatula segítségével nagyobb darabokra és pirítsunk rá még egy kicsit.

Kész is vagyunk, tálalhatunk.

Käsespätzle, vagyis sajtos nokedli sült hagymával

Idén nem síelünk, de hüttekaját otthon is ehetünk

Käsespätzle (Fotó: Getty Images)

A tojásos nokedlihez képest mennyivel jobb ötlet sajtot reszelni a kifőtt tésztára! Tulajdonképpen sajtot reszelni mindenre jó ötlet, pláne, ha még sült hagymával és petrezselyemmel is megbolondítjuk. Két dologra azért figyeljünk: ez nem egy könnyű étel, sem nem kalóriaszegény, a másik pedig, hogy adjuk meg a módját és vegyünk hozzá rendes sajtot, mert trappistával fájdalmas csalódás lesz a sorsunk.

Hozzávalók

  • fél kiló liszt
  • 4 tojás
  • 2,5 dl tej
  • 2 teáskanál só
  • csipet szerecsendió
  • 30 dkg sajt, valami jóféle osztrák érlelt sajtban gondolkozz, Bergkäse vagy hasonló legyen. Ez az állaga és a bukéja miatt is fontos.
  • 2 fej hagyma
  • olaj a sütéshez
  • 3 dkg vaj
  • 1 csomó petrezselyem

Elkészítés

  1. Először kikeverjük a nokedlitésztát: a lisztbe beletesszük a sót és a tojásokat, majd elkezdjük fakanállal keverni és fokozatosan hozzáadagoljuk a tejet is. Legyen nagyjából homogén a tészta, de nem kell túlzásokba esni.
  2. Közben már forralhatjuk is a vizet egy nagy fazékban. Sózzuk. Szaggassuk bele a nokedlit, amikor feljött a víz színére, egy perc múlva már szedhetjük is ki. Szűrőben öblítsük át és tegyük egy tálra.
  3. A hagymát vágjuk karikára és süssük meg forró olajon, majd csepegtessük jól le.
  4. A vajat keverjük bele a nokedlibe, majd reszeljük és dolgozzuk bele a sajtot is. Tegyük a tetejére a sült hagymát, szórjuk meg durvára vágott petrezselyemmel és kész is vagyunk.

Ital is legyen hozzá!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top