nlc.hu
Gasztro
Recept: vajpuha zúzapörkölt sok szafttal

Szoboszlai Dominik kedvence: a vajpuha zúzapörkölt lassan fő – recepttel

A Liverpoolhoz igazolt Szoboszlai Dominik még csak 22 éves, de a szíve a helyén van. Tegyük helyére a zúzát is, amit a napokban méltatott az ifjú futballista!

„Én nem fogok soha megváltozni a körülöttem lévő emberek felé csak azért, hogy mennyi pénzem van. Ugyanúgy meg fogok állni a kamionos barátommal a kifőzdében, hogy megegyünk egy zúzapörköltet nokedlivel, és olyan jól fogom érezni magam, mintha a pályán lennék” – mondta néhány napja egy sajtótájékoztatón az immár az angol Premier League-ben játszó focista.

Mit is kívánhatnánk Szoboszlai Dominiknak? Két dolgot mindenképpen. Először is, hogy az egészen fiatalon, 22 éves korában érkező nemzetközi siker és vagyon ne szédítse meg a játékost. Továbbá dietetikus által felügyelt, profi sportolói étrend ide vagy oda, még sok jó zúzapörköltözést kívánunk a székesfehérvári srácnak.

 

Szánjunk rá 3 órát, és isteni lesz a zúzapörköltünk

Mi nem kevesebb, mint háromórás főzési időt javaslunk, alacsony lángon, fedő alatt. Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk az elején magát a pörkölést: zsíron pirítsuk, forgassuk össze a hagymákkal, pirospaprikával a zúzákat, keletkezzen pörzsanyag. Csak ezután kezdjük hosszan főzni, alacsony lángon.

Zúzapörkölt

Zúzapörkölt: tartogassunk a végére is a pirospaprikából! / Fotó: ffolas, Getty Images

Miből is dolgozzunk? Legkönnyebben a csirkezúza beszerezhető, de pulyka, kacsa és liba zúzájából is remek pörköltet főzhetünk. Mint belsőség, sokkal jobb áron hozzájuthatunk, mintha színhúsból dolgoznánk. A csirkezúza kilója a hipermarketekben 1500-1600 forint körüli áron elérhető. Helyi hentesüzletekben találkoztunk még kedvezőbb árakkal is.

Pontosan mi is az a zúza?

A nyers zúzát kézben fogva sokan el sem tudják képzelni, hogy a feszes, izmos zúzógyomordarabokból hogyan lesz puha és omlós étel. A madarak speciális, fogak és rágás nélküli táplálkozásának köszönhető a zúzógyomor kialakulása. A jobbára egyben lenyelt táplálék a nyelőcsőből először a begybe, majd a mirigyes gyomorba, ezután a zúzógyomorba kerül. A röviden zúzának mondott belsőség éppen azért izmos, vastag falú, mert az őrlőmozgást végző szerv felelős a táplálék szétmorzsolásáért, összezúzásáért.

Nyers csirkezúza

Nyersen / Fotó: JackF, GettyImages

nlc. tippek

  • Figyeljünk oda rá, hogy mielőtt főzni kezdjük, pörköljük meg a zúzákat a hagymákkal és pirospaprikákkal. Keletkezzen pörzsanyag, és csak utána főzzük puhára.
  • Másfél deci száraz vörösbor hozzáadásával még finomabb lesz a pörköltünk. A vörösbor csersavtartalma még jobban megdolgozza és omlósabbá teszi a zúzát.
  • A legvégén adjuk hozzá a meghagyott, fél teáskanálnyi édes pirospaprikát, és röviden főzzük össze a pörkölttel! A főzés során ugyanis a pirospaprika a színét veszíti. Így visszanyeri a pörkölt a pirosas élénk színét.
  • Ideális körete a rizs, tarhonya, főtt burgonya vagy tojásos nokedli.
Zúzapörkölt

Házias zúzapörkölt / Fotó: ffolas, Getty Images

Hozzávalók:

  • 1 kg zúza
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 35 dkg paradicsom
  • 2 db TV (vagy más húsos, édes) paprika
  • 2 babérlevél
  • 2 teáskanál édes nemes pirospaprika
  • 1 mokkáskanál őrölt kömény
  • Só, fekete bors ízlés szerint
  • 2 evőkanál libazsír (vagy sertészsír, kacsazsír vagy olaj) a főzéshez
  • Ízlés szerint hegyes erős paprika vagy más csípős paprika
  • Ízlés szerint petrezselyem a tálaláshoz

Elkészítése:

  • Hámozzuk meg és vágjuk fel apróra a vöröshagymákat a fokhagymagerezdeket. Vágjuk fel kb. fél-egy centis darabokra a paradicsomokat is, csumázzuk ki a paprikát, és szintén vágjuk fél-egy centis darabokra.
  • Mossuk át alaposan a zúzákat. Ha kisebbek, hagyhatjuk egészben őket, de félbe is vághatjuk a nagyobb darabokat.
  • Hevítsünk zsírt, dobjuk rá a vöröshagymát. Pirítsuk, majd jöhet rá a fokhagyma, a pirospaprika kb. háromnegyed része és a zúza.
  • Pörköljük nagy-közepes lángon a hozzávalókat, folyamatosan átforgatva a fazék tartalmát.
  • Ha már keletkezett pörzsanyag, jöhet bele a paradicsom, paprika, a babérlevelek és a fűszerek.
  • Főzzük tovább fedő nélkül. Még ne adjunk hozzá vizet, várjuk meg, míg a paradicsom és paprika nedvességtartalma kifő.
  • Ha ismét már pörkölődni kezd, ekkor adjunk hozzá annyi vizet vagy vörösbort, hogy legyen leve, ami főhet, és alacsony hőfokon/takaréklángon főzzük összesen három órán át egészen puhára, sűrű szafttal. Többször is szükség lehet egy kis víz hozzáadására, hogy legyen szaftja.
  • A legvégén adjuk hozzá a meghagyott, fél teáskanálnyi édes pirospaprikát, és főzzük össze vele pár perc alatt.
    Tálaláskor szórjuk meg friss petrezselyemmel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top