nlc.hu
Gasztro
Az eredeti Cézár-saláta teljesen máshogy készül, mint a legtöbb helyen

7 hozzávaló, aminek semmi keresnivalója az IGAZI Cézár-salátában

A saláta, amit szinte mindenhol hibásan készítenek: Cézár-saláta.

A Cézár-salátát még az is ismeri, aki jobbnak látja tisztes távolságban maradni a saláták világától – ami egyébként sokkal színesebb, ízesebb és laktatóbb, mint sokan gondolnák.

Ismerve azonban a Cézár-saláta általánosan elfogadott, „igazi”-nak tartott receptjét, ideje visszatérni a gyökerekhez, hiszen a Cézár így adja azt a könnyed, frissítő élményt, amiért eredetileg megszületett. Sajnos az első és valódi receptet nem jegyezte le a saláta kitalálója, Cesare Cardinire vendéglős, ezért Julia Child receptjét vesszük alapul, amit világszerte autentikus készítési módként fogadnak el.

Eredeti Cézár-saláta

Így kell kinéznie a Cézár-salátának / Fotó: Chris Tweten, Unsplash.com

7 felesleges hozzávaló, ami lépten-nyomon felbukkan a Cézár-salátában

A szomorú jégsalátás megfejtések

Szerintem mindannyiunk első Cézár-élményei jégsalátához kötődnek. A vízízű, semleges saláta kissé értelmetlenné teszi a Cézárt. Római salátát kell hozzá beszereznünk, és annak is a belsőbb leveleit használni. Ezek ressek, ropogósak, van tartásuk, nem áznak szét az öntetben, és a római salátának van egy kellemes ízkaraktere is. Sem a puhább levelű fejes saláta vagy vajsaláta, sem a kesernyésebb endívia, sem a mustáros aromájú rukkola nem Cézár-alap.

Szép fej római saláták / Fotó: OksanaKiian, Getty Images

Szép fej római saláták / Fotó: OksanaKiian, Getty Images

Majonézben dagonyázó ál-Cézárok

Bevett módi a majonézes öntetben úszó Cézár-saláta. Nos, ahogyan az alábbi receptben is látható, bár valóban tartalmaz tojássárgáját és olívaolajat az eredeti recept, ez nem a sűrű és cukros majonéz. Ez elnehezíti, elvesz a fogás frissességéből.

Egyenesen sértés: gyári Cézár-öntetek

A pokol következő bugyra következik. Az előre elkészített, por vagy üveges kiszerelésben kapható, nyúlós, sűrű vagy épp vizesen folyékony öntetek. Ezek a Cézár-öntetnek nevezett gyártmányok csupa olyan anyagot és hozzávalót tartalmaznak, ami miatt Cesare Cardinire is keresztet vetne, de mi is. A teljesség igénye nélkül: vöröshagymapor, cukor, ecet, kurkumin, fehérborecet szőlőlé sűrítménnyel, módosított keményítő, dextróz, tejfehérje, tejsav és még hosszan sorolhatnánk. Érdemes megnézni lejjebb a receptet – köze sincs mindezekhez.

Állítólag Cézár – de minek bele a bacon? / Fotó: Phamai Techaphan, Getty Images

Állítólag Cézár – de minek bele a bacon? / Fotó: Phamai Techaphan, Getty Images

Trappista sajt és rokonsága

A Cézár lelkét adja a parmezán. Nem nagy vétek olcsóbb érlelt, keménysajtot használni, például Grana padanót. De a trappista, Pannónia és egyéb sajtok még csak a típusukban sem stimmelnek, hiszen ezek félzsíros sajtok, egészen másfajta karakterisztikával. A parmezán árát látva vigasztaljon, hogy nem szükséges belőle sok a salátára.

„Pincér, kérem, én nem vagyok nyúl. Én egy Cézár-salátát kértem!”

Ezt a kissé dölyfös mondatot a saját fülemmel hallottam egy vendégtől egy budapesti étteremben. Habár meglehetősen igazságtalanul a felszolgálót kezdte ki a magyarosított Cézár miatt, tulajdonképpen igaza volt. Teljesen bevett szokás főtt tojást, paradicsomot vagy kígyóuborkát tenni itthon a Cézárba, de gyakori kellemetlen hozzávaló benne a csemegekukorica, hónapos retek vagy a fent idézett sárgarépa. Főben járó bűn. A Cézár nem egy szezonális kerti saláta!

Felesleges extrákkal / Fotó: Monika Grabkowska, Unsplash.com

Felesleges extrákkal / Fotó: Monika Grabkowska, Unsplash.com

A csirke nem alapkellék

Ezt a legtöbben már tudjátok, de azért szögezzük le. Kínálhat egy étterem Cézár-salátát csirkével, garnélával vagy ne adj isten gomolyasajttal – de kizárólag plusz feltétként jelölve a Cézár mellett. Nem szentségtörés feltéttel kínálni, de a Cézár-salátának nem tartozéka egyik sem.

Kruton nélkül nincs Cézár!

A frissen készített kruton élmény. A bolti, zacskós is élmény, leginkább rossz élmény. Általában a létező legvacakabb kenyérből készül, és csak annyi mondható el róla, hogy száraz kenyérkockák. Percek alatt elkészül ezzel szemben az igazi, alább leírtuk a készítését.

Igazi Cézárra fel!

Egy jól induló Cézár-saláta / Fotó: Oksana Shufrych, Getty Images

Egy jól induló Cézár-saláta / Fotó: Oksana Shufrych, Getty Images

Cézár-saláta recept – Julia Child nyomán

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 közepes fej római saláta
  • 2 db L-es vagy 3 db M-es tojás (sárgája)
  • 5 gerezd fokhagyma (4 gerezd az öntetbe, 2 a krutonhoz)
  • 4 nagy szelet kenyér
  • 10 db szardellafilé
  • 1 dl olívaolaj: az öntethez + a kruton pirításához
  • 2 evőkanál Worcester-szósz
  • 1 citrom leve
  • Parmezán, só, bors ízlés szerint

Elkészítése:

  • A salátaleveket kézzel tépkedjük nagyobb falatnyi darabokra.
  • Készítsünk elő minden hozzávalót, és pucoljuk meg a fokhagymát, majd törjünk át 4 gerezdet belőle.
  • Vegyünk egy nagy tálat (hagyományosan egy nagy fatálat használtak hozzá), és villával törjük gondosan össze a szardellafiléket. Adjuk hozzá a fokhagyma három áttört gerezdjét, majd az öntet többi hozzávalóját. A nyers tojássárgáját, az olívaolajat, a Worcester-szószt, a sót és lehetőleg frissen őrölt borsot, illetve a citrom levét. Keverjük ki a salátaöntetet!
  • Közben serpenyőben hevítsünk minimális olívaolajat serpenyőben, és pirítsuk meg rajta a kenyérszeleteket.
  • Ha kérget kaptak, vegyük le a tűzről, és dörzsöljük rá a négy nagy szeletre a maradék egy fej fokhagymát.
  • Vágjuk fel tetszőleges méretű kockákra a kenyereket, és kész is krutonunk!
  • A nagy tálba belehalmozzuk az öntetre a salátaleveleket, alaposan összeforgatjuk, végül ráhalomozzuk a krutonokoat, és jöhet a parmezán.
  • Reszelhetjük, de még stílusosabb, ha vékony parmezánszeletekkel vagy parmezánforgácsokkal borítjuk az IGAZI Cézárunkat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top