Még mindig keressük azokat az ételeket, amelyekkel úgy tudhatjuk le az ebéd- vagy vacsorakérdést, hogy a lehető legkevesebbet kelljen a tűzhely mellett állnunk, mégis finom és teljes értékű fogásként szolgáljanak. Ez a csicseriborsós bulgursaláta éppen ilyen: a bulgur (vagy tetszés szerint más gabona) a szénhidrátot, vagyis az energiát adja, valamint jó sok rostot is, a csicseriborsó a megfelelő fehérjebevitelről gondoskodik, a paradicsom pedig finom és frissítő.
Izgalmat ebbe az ételbe a fűszerek visznek, hiszen kerül bele apróra vágott petrezselyem és mentalevél is, amitől annyira frissítővé válik ez a fogás, hogy azonnal ismétlésre vágyunk. Persze az olívaolaj-citromlé kombó íze is elég ütős, és nem utolsó sorban egészséges.
Tegyük is el ezt a receptet, hiszen nagyjából 20 perc alatt elkészíthető és nagyon könnyen szerethető ételről van szó. Ha pedig van a hűtőben maradék főtt gabona, akár kuszkusz, quinoa, barna rizs, köles, vagy bármi más, azokkal is simán elkészíthetjük ezt a salátát. Az anyaghányad miatt nem nagyon kell izgulni, ez egy saláta: amit szeretünk, abból tegyünk bele többet, amit kevésbé, abból kevesebbet. Ha nem toljuk túl egyiket sem, az ízek harmóniája megmarad.
További jó hír, hogy nyugodtan készíthetünk ebből a salátából nagyobb adagot, az állástól csak jobban összeérnek az ízek és még finomabb lesz. Az öntetet is nyugodtan belekeverhetjük, semelyik hozzávalót nem fogja tönkretenni. Ez az étel egyébként piknikre is tökéletes, és annyira laktató, hogy további fogásokat már nemigen fog igényelni a szervezetünk.
Csicseriborsós bulgursaláta
Vagy quinoa-, vagy kuszkusz-, vagy kölessaláta. Ahogy csak akarjuk.

csicseriborsós bulgursaláta paradicsommal, uborkával és zöldfűszerekkel (Fotó: Svetlana Monyakova, Getty Images)
Hozzávalók:
- 20 dkg bulgur (vagy más gabona)
- 25 dkg konzerv csicseriborsó
- 3 db paradicsom (rendes méretű, nem koktél)
- fél kígyóuborka
- 1 db lilahagyma
- fél csokor petrezselyem
- 1 marék mentalevél
- 2 db citrom
- 4 evőkanál extraszűz olívaolaj
- só, bors
Elkészítés:
- Első lépésként megfőzzük a bulgurt: kétszeres mennyiségű forróvizet öntünk rá, sózzuk, lefedjük, 5 percig enyhe tűzön forraljuk, majd elzárjuk és lefedve hagyjuk párolódni további 10 percig. Ezután levesszük a fedőt, áttesszük egy másik tálba és jól átkeverjük, hogy kihűljön.
- Közben felvágjuk a zöldségeket: a paradicsomot, az uborkát és a hagymát tetszőleges formájúra és méretűre daraboljuk.
- Majd felvágjuk a petrezselymet és a mentát is.
- A legvégén belekeverjük a lecsepegtetett csicseriborsót, a zöldségeket és a fűszereket a kihűlt bulgurba, majd meglocsoljuk az olajjal, a citromok levével.
- Adhatunk hozzá egy kiskanál mézet is, ha szeretjük az enyhe édes karaktert a salátákban.
Fogyasztás előtt mindig keverjük jól össze, hogy az öntet bevonja a gabonát és a zöldségeket, ne pedig a tál alján gyűljön össze.